Povetkint érdekelné egy Whyte vagy Chisora elleni meccs

Fotó: Alexander Povetkin – PuzzlePix Fotóügynökség

Az orosz nehézbombázó Alexander Povetkin (34-2; 24 KO) a szeptemberi, Anthony Joshua elleni vereség óta nem nagyon hallatott magáról. A 39 éves bunyós akkor TKO-s vereséget szenvedett Joshua-tól a 7. menetben, de az első menetekben igen meggyőzően bunyózott és okozott pár kellemetlen percet a címvédőnek. Azóta kicsit eltűnt a világ elől, azon se lepődtünk volna meg, ha bejelenti visszavonulását, hisz azért már benne van a korban. Erről azonban szó nincs, 2019-ben még mindenképp szeretne bunyózni még legalább két meccsen.

Povetkin azt nyilatkozta, hogy az év első felében, március-április körül szeretne legközelebb szorítóba lépni. Konkrét tervei még nincsenek, de helyszínként az Egyesült Királyságot, az USA-t és Oroszországot is megemlítette. Ellenfélként pedig két nehézsúlyú bunyóst hozott szóba, méghozzá a most szombaton egymás ellen küzdő Dillian Whyte-ot és Dereck Chisora-t. Ellenük szívesen szorítóba lépne legközelebb. Povetkin korábban többször elmondta, hogy szívesen bunyózik Oroszországon kívül és a legutóbbi két angliai meccsét is élvezte, akár a jövő áprilisi, Joshua nevével fémjelzett gálán is ringbe lépne.

Povetkin eddigi 36 profi meccséből mindössze kettőt veszített el, és azokat is regnáló világbajnokok ellen. Még 2013-ban szenvedett pontozásos vereséget Wladimir Klitschko-tól és ugye idén szeptemberben TKO-s vereséget Anthony Joshua-tól. Idén két meccse volt és mindkettő a szigetországban, ráadásul a Joshua elleni meccs miatt minden bizonnyal megjegyezték a nevét a helyiek, valószínűleg lenne érdeklődés az orosz bunyós meccse iránt, ha megint az Egyesült Királyságban küzdene.

Whyte korábban már kihívta Povetkin-t, de akkor az orosz természetesen inkább Anthony Joshua ellen küzdött, most azonban akár sor is kerülhet a meccsre. Whyte akkor így nyilatkozott Povetkin-ről: „Ő egy jó, erős harcos, de én tudom, hogy lehet legyőzni. Csak egy jó erős egyenes kell és kiütöd.”

Korábban arról volt szó, hogy a Whyte – Chisora meccs győztese lehet Anthony Joshua következő ellenfele, ha nem jön össze a címegyesítés Wilder-rel. Mostanában azonban már ezerféle verzió szóba került, így nem lehet tudni, hogy a győztes kap-e ilyen „jutalmat”? Ha igen, a vesztessel még mindig küzdhet Povetkin, akár ugyanazon a gálán is.

Komment