Ökölvívó-vb – Gálos Roland nyolcaddöntőbe jutott

Jekatyerinburg, 2019. szeptember 15., vasárnap (MTI) – Gálos Roland nyolcaddöntőbe jutott 57 kilogrammban vasárnap a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon.

A bajaiak többszörös magyar bajnoka – aki az első fordulóban a tajvani Csen Po-jit győzte le – a 32 között a dán Frederik Jensennel találkozott. Az első menetben egyértelműen Gálos volt az aktívabb, a ring közepét elfoglalva terelgette körbe riválisát, akinél többet és pontosabban talált.

A második szakaszra feljavult a dán öklöző, ugyanakkor nagyon kevés volt a tiszta találat. Legtöbbször vagy egymás kesztyűjében haltak el az akciók, vagy a levegőt ütötték a felek. A harmadik menet megint Gálos fölényét hozta. Jensen elsősorban testre mért ütésekkel próbálta zavarba hozni a 24 éves magyart, aki azonban jól védekezett.

Az öt pontozó közül kettő mindhárom menetben Gálost látta jobbnak, kettő 2-1-gyel adta a meccset a magyarnak, míg az azeri bíró mindhárom menetet a dán ökölvívónak ítélte. Ez azonban nem számított: Gálos 4-1-es összesítéssel jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a harmadik helyen kiemelt mongol Tsendbaatar Erdenebattal találkozik majd kedden.

Vasárnap még egy magyar lép szorítóba: 91 kilóban Hámori Ádám az iráni Mohammad Suriannal mérkőzik várhatóan fél hét körül.

Forrás: MTI

Komment