Ökölvívó-vb – Fodor Milán rossz kezdés után fordított és nyert

Jekatyerinburg, 2019. szeptember 12., csütörtök (MTI) – A 63 kilogrammban szereplő Fodor Milán jól kezdte a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságot, melynek csütörtöki versenynapján a legjobb 64 között egyhangú pontozással verte román ellenfelét.

A Vasas kisváltósúlyú versenyzője júniusban, a minszki Európa Játékokon remekül bokszolt. A nyolcaddöntőben csak vitatható, megosztott pontozással kapott ki Luke McCormacktől, aki a kategória legjobbjai közé tartozik. Az akkori produkciója alapján Fodor egyértelműen győzelmi esélyekkel léphetett ringbe Vasile Suciu ellen, aki azonban az elején alaposan meglepte őt.

A meccs nagyon rosszul kezdődött magyar szempontból, az első másfél percben ugyanis a román energikusan és dinamikusan bokszolt, és rendre tisztán talált. Fodor a menet közepén kezdett éledezni, ekkor már felvette a kesztyűt és Balzsay Károly kapitány ring mellől érkező utasításainak megfelelően igyekezett megelőzni a románt. A ritmusváltás után a magyar egyenrangúbb partnernek bizonyult. Ám Suciu továbbra is erőteljes volt és sokszor talált, igaz, egyre többet kapott is.

A második menetre egy “új” Fodor Milán érkezett a szorító közepébe. A Vasas válogatottja kezdeményezővé vált, s egyértelműen átvette az irányítást. Az első három percben villogó román a második szakaszban meg sem közelítette addigi bokszát. Fodor szép kombinációival nem nagyon tudott mit kezdeni, s a menet végére látványosan el is készült erejével.

A harmadik periódusra Suciu összeszedte minden erejét, és nem adta olcsón a bőrét. Többször indított, mint a korábbi menetben, nem egyszer szabálytalanul, mélyre hajlással vette elejét Fodor pofonjainak. A magyar ugyanakkor szépen kézben tartotta a meccset. Aktívabb volt, ő hajtotta riválisát, így végül valamennyi pontozónál 29-28-ra nyert és továbbjutott.

A nyolcaddöntőbe kerülésért a kolumbiai Jose Manuel Viafara Forival mérkőzik szombaton a magyar idő szerint 16 órakor kezdődő esti programban.

A hat magyar közül Fodor volt a harmadik ringbe lépő a vb-n. Kedden Kovács Pál (81 kg) kikapott és kiesett, szerdán viszont a bajai Gálos Roland (57 kg) magabiztos győzelemmel jutott a 32 közé.

A többiek közül Szaka István (52 kg) szombaton, Hámori Ádám (91 kg) vasárnap, Kozák László (69 kg) pedig hétfőn mutatkozik be. Egyaránt a nyolcaddöntőbe kerülésért lépnek szorítóba.

Forrás: MTI

Komment