Nagyszerű magyar győzelmek, Kovács és Harcsa is kiütéssel tértek vissza

Kovács Zoltán – Achiko Odikadze

Látványos magyar győzelmekkel végződött a május 11-i, szentesi Magyar Ring Gála. A gálán a Felix Promotion hat bunyósa vett részt, venezuelai, grúz, lengyel és magyar ökölvívók ellen. Egy újabb jó hangulatú gálát láthattunk, ahol a magyar bunyósok maradéktalanul kiszolgálták a közönséget. A felfokozott hangulathoz Perutek János ringspeaker is hozzájárult, aki humoros és hozzáértő felvezetőivel szórakoztatta a közönséget. Négy technikai KO-t és két pontozásos győzelmet is láthattunk. Két visszatérő is volt, Harcsa Norbert és Kovács Zoltán is közel egy év kihagyás után lépett újból ringbe éles mérkőzésen.

Harcsa Norbert – Mariusz Biskupski

A középsúlyú Harcsa Norbi (9-1; 2 KO) egy lengyel felhozó ellenfelet kapott Mariusz Biskupski (23-47-2; 8 KO) személyében, akinek kétszer annyi veresége volt profi karrierje során, mint győzelme. A rutinos (ez volt a 72. mérkőzése) lengyel próbálta meglepni Norbit egy bátor kezdéssel, de Norbi nem hagyta magát. A magyar bunyós gyorsan lerázta magáról a ringrozsdát és megtalálta az ellenszert a lengyel ellen a testütések formájában. A harmadik és a negyedik menetben is számolni kellett a lengyelre és a negyedik menet második felében a bíró le is állította a mérkőzést. Norbi dinamikus, összeszedett bunyóval TKO-val nyerte meg a mérkőzést.

Kovács Zoltán

A korábbi WBO Európa-bajnok Kovács Zoltán (21-5-1; 7 KO) 11 hónap kihagyás után a grúz Achiko Odikadze (18-8-1;7 KO) ellen tért vissza egy könnyűsúlyú mérkőzésen. Zolin se látszott a hosszú kihagyás, dinamikusan, a mérkőzést irányítva láthattuk három meneten keresztül. A hat menetre kiírt mérkőzést három menet alatt TKO-val fejezte be Zoli. A három menet alatt ötször került padlóra és kellett rászámolni a grúzra, és az ötödik alkalom után a mérkőzésvezető be is szüntette a mérkőzést.

Szellő Imre – Williams Ocando

A főmérkőzést a WBO Interkontinentális cirkálósúlyú bajnokunk Szellő Imre (21-0; 13 KO) vívta egy venezuelai ellenféllel, Williams Ocando-val (18-6; 16 KO) szemben. Imre hozta a kötelezőt, határozott bunyóval már az első menet végén a padlóra küldte Ocando-t, aki még leengedett kézzel is próbálta cukkolni Imrét, aminek az lett a vége, hogy a második menet közepén ismét rá kellett számolni a venezuelaira. Ezután még tovább engedte a mérkőzésvezető a meccset, de a menet vége előtt 20 másodperccel beszüntette a mérkőzést. Ocando egy megoldandó feladat volt Imre számára, aki minden nehézség nélkül teljesítette a feladatát és a második menetben TKO-val győzött.

Egedi “Ewing” Renátó – Giorgi Gujejiani

A volt WBO Ifjúsági bajnok Egedi Renátót (13-1-2; 6 KO) is láthattuk péntek este, ő is egy grúz ellenfelet kapott Giorgi Gujejiani (10-10-2; 7 KO) személyében. A grúz bunyóst láttuk a legutóbbi, nagyváradi gálán is. Akkor a román Flavius Biea-tól kapott ki egyhangú pontozással. Renátó ezúttal középsúlyban próbálta ki magát egy nyolc menetes mérkőzésen, amit egyhangú pontozással meg is nyert. Renátó felkészülése nagyon jól sikerült, a fogyasztással sem voltak gondjai. A szívós grúz jól tartotta magát nyolc meneten keresztül, pedig a második menetben a szeme is felszakadt, de a Renátó higgadt, megfontolt bunyójával nem tudott mit kezdeni. Az ötödik menet végén nagyon megfogta Renátó a grúzt, aki beszorult a sarokba és a gong mentette meg. Renátó fölénye egyértelmű volt és nagyközépsúlyú magyar bajnok ezúttal középsúlyban aratott győzelmet.

Darmos József – Giorgi Tevdorashvili

Darmos József (10-2-2; 8 KO), cirkálósúlyú magyar bajnokunk az ellen a grúz Giorgi Tevdorashvili (28-26-4; 17 KO) ellen lépett szorítóba, aki a nagyváradi gálán egyhangú pontozással verte meg Tóth „Barbár” Tamást. A grúz hozta ugyanazt a kellemetlen és szabálytalan stílust, amit Nagyváradon is láthattunk. József tanult Tóth hibájából és sokkal több ütést indított, és ezzel elvette az irányítást a grúztól. Végül egyhangú pontozással Darmos nyerte meg a hat menetes találkozót.

Hegyi Barnabás – Duka Krisztián

Az „újonc” Hegyi Barnabás (2-0; 2 KO) is nagyszerűen teljesített, szinte lemásolva első profi győzelmét. Áprilisban Bimbó Lajos ellen győzött az első menetben TKO-val, most pedig Duka Krisztián (3-12; 0 KO) ellen szintén az első menetben. Duka háromszor is padlóra került, majd a mérkőzésvezető beszüntette az összecsapást.

Komment