Mégis megtartaná IBF övét Canelo, már egyeztetnek Derevyanchenko promóterével

Fotó: Saul „Canelo” Alvarez (k) – PuzzlePix Fotóügynökség

Korábban írtunk róla, hogy az IBF címvédésre kötelezné a középsúlyú IBF/WBA Super világbajnok és WBC Franchise bajnok Saul „Canelo” Alvarez-t (52-1-2; 35 KO). Amennyiben szeretné megtartani az IBF övét a mexikói, meg kell azt védenie az ukrán Sergiy Derevyanchenko (13-1; 10 KO) ellen. A szervezet ki is írta a versenytárgyalás dátumát most péntekre, de elhalasztották. Külföldi hírportálok szerint Canelo és Derevyanchenko menedzsmentje megkezdte az egyeztetést a mérkőzéssel kapcsolatban és október – november körül sort keríthetnek a címvédésre.

Eredetileg Canelo a szokásos szeptemberi időpontban lépett volna szorítóba legközelebb, de nem sikerült megfelelő ellenfelet találni és már nem maradt elég idő arra, hogy egy szeptemberi meccset megfelelően bereklámozzanak. Így ezt elhalasztották. Majd arról lehetett olvasni, hogy november-december körül jöhet egy Kovalev elleni meccs, de ezt sem mondták biztosra. Most úgy tűnik, hogy marad egyelőre a középsúly és inkább címet véd az ukrán ellen.

Azt azonban még nem tudni, hogy a DAZN mit szól ehhez a párosításhoz, mert egy Derevyanchenko elleni meccs nem hozna túl sok új feliratkozót a szolgáltatónak, tehát nem lenne belőle nagy bevétel. Derevyanchenko ismertsége a közelébe sincs Canelo-éhoz képest, ráadásul tavaly októberben már küzdött az IBF övért. Akkor kikapott Daniel Jacobs-tól pontozással, attól a Jacobs-tól, akitől Canelo idén májusban vette el a szervezet világbajnoki övét.

Az IBF korábban azt mondta, ha Canelo nem védi meg az övét, akkor megfosztják tőle és Gennady Golovkin küzdhet a megüresedett övért Derevyanchenko ellenébe. Viszont a DAZN korábban csak Kovalev-ot vagy Golovkin-t hagyta jóvá, mint lehetséges ellenfelet. Szóval nehéz a kérdés, Canelo vagy elveszíti az IBF övét csata nélkül vagy megvédi az övet, de engedi-e neki a DAZN?

Komment