Friss hír: Bacskai Balázs is kötelek közé lép szombaton, Székesfehérváron

Bacskai Balázs (Fotó: Talabér Tamás)

A Felix Promotion International szombaton a székesfehérvári Lakeside Hotel konferenciacsarnokában rendezi idei második élő televíziós bokszgáláját.

Magyarország legjobb profi öklözőit a sorai között tudó promóciós iroda rendezvényén a Tóth „Barbár” Tamás – Darmos „Gladiátor” József cirkálósúlyú bajnoki összecsapás lesz a főmérkőzés, de láthatjuk még Hegyi Barnát, Márton Balázst, a visszatérő Kelemen Balázst, a feltörekvő Urbán Ferencet és a most debütáló Kiliti Tamást.

A korábbi programismertető írásokban még szerepelt Egedi Renátó (15 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen) neve is, aki egy 8 menetesre tervezett mérkőzésen lépett volna szorítóba. Sajnos Egedi egy kisebb sérülés miatt kénytelen távol maradni a székesfehérvári eseménytől, ám ennek ellenére a közönség nem fog kevesebb mérkőzést látni, mivel Bacskai Balázs (9 győzelem, 0 vereség) „ugrik be helyette”.

A korábbi junior világ- és felnőtt Európa-bajnok olimpikon ellenfele az egy súllyal fölötte lévő bosnyák, Senad Karic lesz.

Mindez remek lehetőségnek tűnik Bacskai számára, hogy a május 18-án megrendezésre kerülő londoni mérkőzése előtt tesztelje felkészültségét, és lerázza magáról az esetleges „ringrozsdát”.

Az április 27-i boxgálát a Sport1 televízió 20 órától élőben sugározza majd.

Az eseményre a belépők elővételben elfogytak, a helyszínen már nem lesz jegyértékesítés. További információért kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook és Instagram oldalához.

Forrás: www.felixpromotion.com

Komment