Csőd szélén az állami milliárdokkal megtámogatott ökölvívás

Fotó: Erdei Zsolt

A Nemzeti Sport információi szerint a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) dolgozói nem kapnak fizetést, veszélyben vannak a hazai versenyek, edzőtáborok, illetve a külföldi versenyeken való részvétel is.

Az ökölvívás a hetedik legeredményesebb magyar sportág, amelyik 10 aranyérmet nyert az eddigi olimpiákon, mindössze két versenyzőnk veszített a döntőben.

Igaz, a legutóbbi aranyat még Kovács István szerezte 1996-ban, most pedig már az siker, ha egy-két győzelmet elérnek az ökölvívóink.

A sportág 2013-ban került be a 16 kiemelt sportág közé, rögtön az első évben 295 millió forintot kapott az államtól. Könnyű kiszámolni, több mint egymilliárdot költött eddig az állam a bokszra, ezek után minimum furcsa, hogy a működésképtelenség határára sodródjon a sportág.

A sportlap azt írja, az augusztusi ifjúsági világbajnokság megrendezése túl sokba került, ezért állt elő a helyzet. A tornát a Duna Arénában bonyolították le.

Orbán Viktor miniszterelnök stratégiai ágazatként kezeli a sportot kormánya hivatalba lépése óta, soha ennyi pénzt nem fordítottak a szövetségekre az adófizetők pénzéből. Aztán kiderült, a sakkozóknál gondok vannak, elnökségi tagok távoztak.

A teniszben négy elnökségi tag mondott le, miután a legjobb játékosok fordultak a vezetés ellen.

Forrás: www.index.hu

Komment