Chisora bosszúra szomjazik: „A bírók elcsalták az első meccset, mindenki tudja, hogy én voltam az igazi győztes.”

Fotó: Dereck Chisora – Dillian Whyte – PuzzlePix Fotóügynökség

Kevesebb, mint egy hónap van hátra a nagy visszavágóig és Dereck Chisora igazán harcos kedvében van. December 22-én, a londoni O2 Arénában csap össze ismét Dillian Whyte (24-1; 17 KO) és Dereck Chisora (29-8; 21 KO). Az első meccsük 2016. december 10-én volt és egy nagyon kemény csatában végül Dillian Whyte kezét emelték a magasba. Az év nehézsúlyú mérkőzésének is nevezték a Whyte – Chisora meccset akkor, ahol nagyon szoros pontozással (115-113, 114-115, 115-114) tudott csak győzni Whyte. Chisora azóta vár a visszavágóra, mert úgy érzi, hogy ő nyerte meg az első meccset és elcsalták a győzelmét.

„A bírók elcsalták az első meccset, mindenki tudja, hogy én voltam az igazi győztes. … Dillian nem fogja hallani a végső gongszót, hogy a bírák megmentsék őt. … Minden nap az edzőteremben vagyok, a végsőkig dolgoztatom a testem. Teljesen uralom a sorsom, december 22-én háború lesz.”

Chisora nagyon elszánt és új menedzsere, David Haye is úgy nyilatkozott, hogy brutális harcra számít. Haye szerint Chisora mindent meg tesz a győzelemért, még sosem látták ilyen motiváltnak, teljesen kilépett a komfortzónájából, hogy győzni tudjon. Olyan kemény edzést végez, mint még soha és azt ígéri, hogy egy teljesen új Chisora-t fogunk látni.

Whyte és Chisora is idén júliusban bunyóztak utoljára, ugyanazon a gálán. Akkor Whyte a korábbi WBO világbajnok Jospeh Parker-t győzte le pontozással egy nagyon jó meccsen. Parker kétszer, Whyte pedig egyszer padlóra is került, és a jamaikai születésű Whyte igen nehezen bírta már a végén szuflával, de keményen kitartott. Ezzel a győzelmével a megüresedett WBO Nemzetközi bajnoki övét is begyűjtötte a már meglévő WBC Silver öve mellé. Chisora ellenfele Carlos Takam volt és az a meccs is nagyon izgalmas volt. Végig Takam volt a jobb, ő irányította a mérkőzést, aztán a nyolcadik menetben Chisora szinte a semmiből egy fejre mért jobb horoggal padlóra küldte Takam-ot, aki ekkor még fel kelt, de ismét padlóra került és vége is lett a meccsnek.

Mostani meccsük tétje pedig nemcsak az, hogy Chisora revánsot vegyen, hanem egy esély arra, hogy a győztes megküzdjön Anthony Joshua-val. Amennyiben Deontay Wilder (vagy Tyson Fury) és Anthony Joshua nem tud a közeljövőben megegyezni, akkor 2019. áprilisában Chisora vagy Whyte lehetőséget kaphat az IBO/IBF/WBO/WBA (Super) nehézsúlyú világbajnok Joshua ellen.

Komment