Canelo tisztában van vele, hogy kockázatot vállal a súlycsoportváltással, de úgy érzi, hogy megéri

Fotó: Saul “Canelo” Alvarez – Rocky Fielding – PuzzlePix Fotóügynökség

Saul „Canelo” Alvarez (50-1-2; 34 KO), a középsúlyú WBC és WBA (Super) világbajnok mindenkit meglepett, amikor bejelentette, hogy következő ellenfele a nagyközépsúlyú WBA (rendes) világbajnok Rocky Fielding (27-1; 15 KO) lesz. Azt már lehetett tudni, hogy Canelo még az idén szeretne ismét szorítóba lépni, ráadásul a New York-i Madison Square Garden-ben, de az ellenfél kiléte még kérdéses volt. Nemrég azonban hivatalosan is bejelentették, hogy Canelo december 15-én egy súlycsoporttal feljebb próbálja ki magát és akár harmadik súlycsoportjában is világbajnok lehet.

A mérkőzéssel kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak, ahol Canelo elmondta, hogy régóta vágyott már rá, hogy a „Boksz Mekkájában”, a Madison Square Garden-ben debütálhasson. Szeretne történelmet írni azzal, hogy harmadik súlycsoportjában is világbajnoki címet szerez, eddig tíz mexikói ökölvívónak sikerült ez és szeretne ő is ehhez a díszes társasághoz tartozni.

„Súlycsoportot váltani a legnagyobb kockázat, nem tudom milyen lesz majd. Ő (Rocky Fielding) a bajnok és van már tapasztalata ebben a súlycsoportban és bármelyik bunyósnak kockázatos lehet plusz 8 fonttal feljebb lépni. Ez egy újabb kihívás.”

Szeretne ő lenni a legnagyobb mexikói bajnok és ezért hajlandó kockáztatni is.

Canelo 13 éves profi pályafutása alatt 53 mérkőzést vívott, ebből 50-et megnyert, 2 döntetlen és 1 vereség a mérlege. Több regionális bajnoki címe mellett volt a WBC Ifjúsági nagyváltósúlyú világbajnoka; a WBC/WBA/WBO nagyváltósúlyú világbajnoka majd a WBC középsúlyú világbajnoka. Egy hónappal ezelőtt pedig Gennady Golovkin legyőzésével ismét megszerezte a WBC középsúlyú világbajnoki övét és mellé még a WBA (Super) világbajnoki övét is. A mexikói világbajnok nemcsak két súlycsoportban szerzett világbajnoki címeire lehet büszke, de számos komoly ellenfelet győzött már le, mint például Miguel Cotto, Amir Khan vagy legutóbb Gennady Golovkin-t.

Decemberi ellenfele, Rocky Fielding is nagyon jó mérleggel rendelkezik, neki is mindössze egy veresége van, 27 győzelem mellett. Ugyanakkor korántsem voltak olyan kaliberű ellenfelei, mint Canelo-nak. Fielding félnehézsúlyban kezdte profi karrierjét és mióta visszalépett nagyközépsúlyba, azóta is mindig súrolja a felső súlyhatárt, és rendszeresen váltogatta a két súlycsoportot, sőt még idén tavasszal is bunyózott félnehézsúlyban. WBA nagyközépsúlyú világbajnoki címét előző meccsén, júliusban szerezte meg és rögtön egy kemény címvédésre készülhet. Canelo számára a legnagyobb nehézséget valószínűleg Fielding magassága (185 cm) okozhatja, az angol bunyós 12 centivel magasabb Canelo-nál. A mexikói még a középsúlyúak között is elég alacsonynak számít.

Komment