Khan: „Pacquiao-t akarom, Brook csak a B-terv!”

Fotó: Amir Khan – PuzzlePix Fotóügynökség

Amir Khan (33-5; 20 KO) legközelebb július 12-én lép szorítóba Szaúd-Arábiában az indiai Neeraj Goyat (11-3-2; 2 KO) ellen. Ez a meccs egy pakisztáni – india párharc lesz, itt nem a sportértéken van a hangsúly, inkább egy presztízs meccs a két „ellenséges” ország között. Ezt az is jól mutatja, hogy a pakisztáni miniszterelnök is személyesen ott lesz a helyszínen. Khan karrierje szempontjából nem jelent semmit a Goyat elleni győzelem, viszont 7 millió fontot kap érte, ami azért nem rossz meccspénz főleg úgy, hogy papíron egy jóval gyengébb ellenfelet kell legyőznie.

Khan legutóbb a WBO váltósúlyú világbajnok Terence Crawford-tól kapott ki New York-ban pár hónappal ezelőtt. Goyat után pedig egy másik jelenlegi váltósúlyú világbajnokot, Manny Pacquiao-t szemelte ki. Pacquiao régóta áhított ellenfél Khan számára, már többször volt róla szó, hogy megküzdenek egymással, de eddig nem került rá sor. Most szeretné, ha a Goyat elleni meccs után és, ha Pacquiao legyőzte Thurman-t, akkor egymás ellen küzdenének. Azt nem tudni, hogy Pac Man-nek ehhez lenne-e kedve, de ha legyőzi Thurman-t nem valószínű, hogy Khan-t választja, inkább valamelyik másik világbajnokot. Ha meg kikap Thurman-től, akkor se lenne sok haszna Pacquiao-nak ebből a meccsből.

Ha nem jön össze a Pacquiao meccs, akkor jöhetne a Kell Brook (38-2; 26 KO) elleni szigetországi rangadó. Brook már régóta vár erre a meccsre, de Khan-nak Brook mindig csak a B-terv. Legutóbb is inkább választotta Crawford-ot, mint Brook-ot. Eddie Hearn-nek is ez a vágya már régóta, hogy tető alá hozzon egy Brook – Khan csatát, csak kérdés, hogy az angol közönséget még mindig érdekelné annyira, hogy megérje összehozni?

Komment