Adonis Stevenson napról napra jobban van

Fotó: Adonis Stevenson – PuzzlePix Fotóügynökség

A korábbi WBC félnehézsúlyú világbajnok Adonis Stevenson december 1-jei mérkőzésén Oleksandr Gvozdyk ellen szerzett súlyos agysérülést. A mérkőzést követően már az öltözőből mentővel szállították kórházba, ahol kiderült, hogy komoly a baj. Az agyában keletkezett duzzanat miatt mesterséges kómába helyezték az orvosok és remélték a legjobbakat. Stevenson ugyanolyan hősiesen harcolt a kórházi ágyon fekve, ahogy a ringben is tette korábban és szerencsére három hét kóma után felébredt.

Korábbi hírek már arról számoltak be, hogy Stevenson állapota rohamosan javul és nemcsak, hogy felébredt a kómából, de beszélni és mozogni is tud. Ezúttal menyasszonya, Sisi God beszélt Stevenson állapotáról. Elmondta, hogy a bunyóst már átszállították Montreálba és ott folytatják a rehabilitációját, ami nagyon szépen halad, Stevenson erős és igazi „Superman”-ként küzd a felépülésért. Sisi God elmondta, hogy arra nincs garancia, hogy Stevenson teljesen felépül, de minden nap rácsodálkozik, hogy mennyire erős és mennyire tud küzdeni.

„Végre Montrealban vagyunk, itt folytatjuk a felépülést közel két hónapos Quebec-i kezelés után. Azt hiszem már rájöttem, hogy miért is hívják Superman-nek. Néhány hete még kómában volt a súlyos agysérülése után és ma már teljes erővel azon dolgozik, hogy felépüljön. Az orvosok nem beszélnek győzelemről, ahogy én sem. Adonis az életéért küzd és nap, mint nap nyer. Az a tény, hogy sportoló, hogy sosem fogyasztott alkoholt vagy drogokat határozottan segít neki. Reméljük, hogy továbbra is helytáll, ahogy eddig is. Nem tudjuk, hogy 100 százalékos lesz-e valaha, de minden nap javul és ez már győzelem.”

Komment