A hétvégén: serdülő Európa-kupa Győrben

Ebben az évben is, immár tizenkettedik alkalommal a jövő nagy judós generációjának mérkőzéseit láthatják mindazok, akik június elsején és másodikán ellátogatnak a győri Olimpiai Parkba, ahol a serdülő judo Európa-kupa küzdelmeire kerül sor.

Az Ász Sport Fotó albuma a tavalyi versenyről: KLIKK IDE!

Tavaly öt ország (a házigazda Magyarország mellett Csehország, Lengyelország, Horvátország és Németország) 256 fiatal versenyzője lépett tatamira a tizenöt évnél fiatalabbak egyik legrangosabb európai nemzetközi versenyén, ebben az évben ezt is meghaladhatja a résztvevők száma.

Győr mindig is komoly szerepet játszott a magyar judosportban, különösen igaz ez a legutóbbi két évtizedre: 1998 óta a Győri Dózsa SE egykori versenyzője, dr. Tóth László a Magyar Judo Szövetség elnöke, aki 2002 óta az Európai Judo Szövetség (EJU) főkincstárnoka. Az MJSZ alelnöke volt Jungi Csaba, Győr korábbi alpolgármestere, s jelenleg is az MJSZ alelnöke az elismert győri szívsebész, dr. Dézsi Csaba András, győri önkormányzati képviselő.

Ugyancsak győri kötődésű a junior Európa-bajnok Hatos (Bejczi) Zsuzsanna, aki jelenleg a női ifjúsági válogatott szövetségi edzője. Az EJU Bíró Bizottságának szaktekintélye volt kitűnő nemzetközi bírónk, az olimpián is bíráskodó Vági Miklós, akit nagy fájdalmunkra 2011-ben elveszített a magyar judo. Az ő emlékének adózik ebben az évben is a serdülő Ek.

Az első lépés az olimpiai arany felé

Győr úttörő szerepet játszott a korosztályos judoversenyek meghonosításában. 1998-tól ifjúsági Világkupát hívott életre a város, majd Győrben rendezték meg csaknem három évtizednyi szünet után először az ifjúsági Európa-bajnokságot is. A 2002-es tornán később a felnőttek között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig menetelő klaszszisok szerezték meg első Eb-érmeiket.

Itt mutatkozott be a magyar judo egyik legsikeresebb generációja is: Mészáros Anett, Csernoviczki Éva, Bor Barna és Baczkó Bernadett azóta felnőtt világ- és Európa-bajnoki érmek tucatját gyűjtötte össze, mind a négyen részt vehettek a pekingi olimpián is, ahogyan hárman közülük a londoni, ketten pedig a riói olimpián is a magyar judoválogatott tagjai voltak.

A győri kezdeményezés egyértelmű sikerét jelzi, hogy 2009-ben – a budapesti Papp László Sportarénában – megrendezték a korosztály első judo világbajnokságát, egy évvel később pedig a szingapúri ifjúsági olimpia programjában is szerepelt a sportág!

Amiután az ifjúsági korcsoportban immár ugyanolyan rangos versenyeket rendeznek, mint a felnőttek számára, Győrben egy újabb korosztály felé fordult a figyelem. 2008-ban rendeztek először Európa-kupa viadalt a serdülők, vagyis a tizenöt évnél fiatalabbak számára. Érdekesség, hogy az akkori győztesek közül Tóth Krisztián például azóta felnőtt világbajnoki ezüstérmes lett, egy évvel később, 2009-ben a győztesek között volt Gercsák Szabina is, aki azóta valamennyi korosztályban valamennyi világversenyt megnyerte.

Győr volt a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) – amelynek programjában a judo is szerepelt – házigazdája, két éve ifjúsági Európa-kupa versenynek is házigazdája, tavaly pedig az Audi Arénában rendezték meg az U23-as Európa-bajnokságot.

A serdülő Európa-kupa programja

Június 1. szombat
7:30:
mérlegelés
8:00: sorsolás
10:00: fiú 36, 40, 45, 50 és 55 kg; lány 36, 40, 44 és 48 kg selejtezők
16:00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

Június 2. vasárnap
7:30:
mérlegelés
8:00: sorsolás
10:00: fiú 60, 66, 73, 81 és +81 kg; lány 52, 57, 63 és +63 kg selejtezők
15:00: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

https://docs.google.com/viewerng/viewer?url=http://www.judoinfo.hu//images/stories/2019/versenykiirasok/gyorjav.pdf

Forrás: judoinfo.hu
Fotó: Ász Sport Fotó

Komment