Újra terítéken Fury 2015-ös doppingügye, akár 8 éves eltiltást is kaphat

Kép: Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

Érdekes történettel állt elő egy lancashire-i gazda, mely szerint Tyson Fury 2015-ös pozitív doppingtesztjénél ő biztosított alibit a „Cigány Királynak” és unokaöccsének, Hughie Fury-nak is. Tyson Fury egy 2015. februári doppingtesztje (7 hónappal a Klitschko elleni meccs előtt) bizonyult pozitívnak egy nandrolon nevű szerre, ami segíti a fehérjebeépülést, az izomnövekedést.

Fury csapata akkor azzal magyarázta a szer jelenlétét a mintában, hogy egy gazda, aki mindenféle húst szállított a csapatnak egy heréletlen vaddisznót is vitt és ebből került a bokszolók szervezetébe a tiltott anyag. A gazda a vizsgálat során az Egyesült Királyság Doppingellenes Ügynökségének (UKAD) ezt elismerte és ezzel alibit biztosított. Akkor az UKAD végül csak 2017-ben büntette meg Fury-ékat és akkor is visszamenőleg tiltotta el őket két évre, mert nem volt szándékos a vétség.

Most ez a gazda, Martin Carefoot azzal állt elő, hogy annak idején Fury csapatának egyik tagja 25 000 fontot ajánlott neki azért, hogy hazudjon az UKAD-nak. Ő megtette, de a pénzt állítólag soha nem kapta meg a „segítségért”, ezért most előállt a sztorival, mert nem bír a „hazugsággal együtt élni”, vagy csak szüksége van némi pénzre.

Frank Warren szerint baromság, amit a gazda állít. Sőt állítása szerint Carefoot tavaly októberben levélben megkereste őt és pénzt kért a hallgatásért cserébe. Warren azt mondta neki telefonon, hogy ezzel az UKAD-ot keresse, ne őt. A gazda viszont az UKAD helyet egy angol újságot keresett fel. Talán megkapva azt a pénzt, amit Warren-től nem.

Az újságcikkre reagálva az UKAD kijelentette, hogy minden esetet kivizsgálnak, ha felmerül a gyanú és esetleges új bizonyítékok kerülnek elő. Így akár egy új vizsgálat is indulhat a WBC új nehézsúlyú világbajnoka ellen és az angol lapok szerint akár 8 éves eltiltást is kaphatnak érte az unokatestvérek, ha bebizonyosodik a bűnösségük. Mert itt már nem csak doppingvétségről van szó.

Elég valószínű, hogy ilyen hosszú idő eltelte után nehéz már bármit is bizonyítani, hacsak nincs megdönthetetlen bizonyítéka Carefoot-nak. Egyelőre viszont semmi következménye nem lesz a vádaknak. Mauricio Sulaiman, a WBC elnöke kijelentette, hogy ez a vádaskodás nem befolyásolja Fury bajnoki státuszát. A februári meccs kapcsán végzett doppingtesztek negatívak voltak, 2015-ben nem bunyózott WBC övért, ráadásul nem hisz egy olyan embernek, aki elismeri, hogy pénz reményében hazudott évekkel ezelőtt.

Komment