Tony Bellew kihívta Andre Ward-ot

A korábbi cirkálósúlyú bajnok, Tony Bellew május 5-én TKO-val ismét legyőzte David Haye-t. A győzelmét követően, a győzelmi mámor hevében egy kisebb listát sorolt fel, hogy kikkel akar harcolni. Többek között megnevezte a cirkálósúlyú Gassiev-et és Usyk-ot, a nehézsúlyú Tyson Fury-t, sőt a már visszavonult Andre Ward-ot is. A korábbi nagyközép- és félnehézsúlyú világbajnok Ward tavaly június óta nem aktív, jelenleg filmes karrierjét építgeti, de Bellew ellen akár még a visszatérést is meggondolná. A 34 éves Ward tavaly júniusban bunyózott utoljára, akkor Sergey Kovalev-ot verte meg egymás után második alkalommal. A veretlen Ward 32 győztes mérkőzés után, az IBF, WBA és a WBO félnehézsúlyú világbajnokaként vonult vissza 2017. szeptemberében, azóta a Creed 2 című film forgatásával töltötte az idejét. Bár Ward sosem harcolt cirkálósúlyban, de Bellew kihívása kapcsán azt nyilatkozta, hogy megfontolandó a kérdés, de biztos nem mostanában. Jelenleg a filmes karrierje fontosabb számára, mint, hogy visszatérjen a ringbe. Ward korábbi edzője Virgil Hunter korábban azt nyilatkozta, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Ward sosem tér vissza. Egy megfelelő ajánlat esetén szerinte elképzelhető, bár Ward-nak már nincs mit bizonyítania.  Bellew nagyon szeretné ezt a meccset és biztos a győzelmében. „Meg fogom verni Ward-ot. Mindannyian nevettek, azt gondoljátok semmi esélyem, de ki fogom ütni Andre Ward-ot. … Ő a 20 évvel fiatalabb Bernard Hopkins, de meg van a módja, hogy legyőzzem.”

Komment