Salgótarján következik

Magyarország piacvezető bokszvállalkozása, a Felix Promotion International október 12-én, Salgótarjánban rendezi következő élő televíziós rendezvényét.

Fotó: Felix Promotion

A Nógrád megyei város már visszatérő helyszíne a Felix Promotion International rendezvényeinek, számos nagy csatának, feledhetetlen küzdelemnek adott már otthont a 35 ezer lakosú település, s ez a sorozat október 12-én is folytatódni fog. A szervező vállalkozás ugyanis ismét hazánk legjobb bunyósait vonultatja fel a városi sportcsarnokban megrendezésre kerülő bokszgálán, illetve az M4 Sport csatorna kameráinak kereszttüzében.

A rendezvényen kötelek közé lép Magyarország legmagasabban rangsorolt profi öklözője, a cirkálósúlyú WBO interkontinentális bajnok Szellő Imre (21 győzelem, 0 vereség), valamint a súlykategória jelenlegi, illetve korábbi bajnoka, Darmos József és Tóth „Barbár” Tamás. Láthatjuk még a korábbi nagypehelysúlyú WBO Európa-bajnok Kovács Zoltánt, és a második profi meccsére készülő Urbán Ferencet is.

A bokszszerető közönség egyik nagy kedvence, a tavasszal visszatért középsúlyú Harcsa Norbert (10 győzelem, 1 vereség) újabb mérkőzését is láthatja majd a nógrádi publikum. A budapesti versenyző számára különleges a salgótarjáni helyszín, hisz szinte hazai pályán küzdhet, mivel felesége a városból származik.

A további fellépők névsorát, valamint az ellenfeleket a menedzsment a következő hetekben hozza majd nyilvánosságra.

A vállalkozás idei hatodik rendezvényét is a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

Forrás: www.felixpromotion.com

Komment