Maidana bedobta a törölközőt

Fotó: Marcos Maidana – PuzzlePix Fotóügynökség

Úgy tűnik kérészéletű volt Marcos Maidana (35-5, 31 KO) visszatérése, még az első meccsig sem jutott el és ismét visszavonult. A korábban két súlycsoportban is világbajnoki címig jutó argentin bunyós nagyjából két hónapja jelentette be, hogy most tényleg visszatér. Le is szerződött a PBC-vel és három meccset tervezett az idei évre. Las Vegas-ba utazott Argentínából, hogy felkészüljön a visszatérésre és jó pár kilót le is dobott. Úgy tűnt tényleg komolyan veszi a felkészülést. Jó pár videó megjelent róla, hogy egyre jobb formában van, de úgy tűnik elfogyott a lendület.

Maidana 2014. szeptemberében lépett utoljára szorítóba a Floyd Mayweather Jr. elleni visszavágón, amit elveszített. Ezek után visszavonult, de rendszeresen lehetett hallani róla, hogy tervezi a visszatérést. Ezúttal azt lehetett hinni, hogy tényleg komolyan gondolja, de úgy tűnik a majdnem ötévnyi bulizás és lazítás mélyebb nyomott hagyott, mint sejtette. Egyelőre még nem nyilatkozott, hogy miért is gondolta meg magát, csak annyit lehet tudni, hogy visszautazott Argentínába és ott egy helyi újságírónak azt nyilatkozta, hogy nem fog visszatérni.

Komment