Heti összefoglaló: Március 26 – Április 1.

Senki nem akar kiállni Artur Beterbiev-vel. A csecsen származású ökölvívó tavaly novemberben szerezte meg az IBF félnehézsúlyú világbajnoki övét. A kiváló mérleggel rendelkező bunyós (12-0; 12 KO) azonban nem talál ellenfelet magának. Az IBF rangsorában az első 8 helyen lévő ökölvívók egyike sem akar kiállni vele. Jelenleg a 9. helyen lévő kínai Meng Fanlong válaszát várják.

Demetrius Andrade viszont szívesen kiállna Golovkinnal május 5-én. Canelo pozitív doppingtesztje és ideiglenes eltiltása miatt veszélybe került a Golovkin-Canelo visszavágó. A korábbi váltósúlyú világbajnok Andrade önként jelentkezett Golovkin ellenfelének. A veretlen amerikai bunyósnak még csak egy mérkőzése volt középsúlyban. Andrade úgy véli, hogy igazságtalanul mellőzik őt és nem az ő hibájából nem kerül össze igazán nagynevű ellenfelekkel. Most Golovkin ellenében szeretne bizonyítani, hogy igenis van helye a világ boksz elitjében.

Amir Khan új edzővel készül következő meccsére. A korábbi kisváltósúlyú világbajnok 2016. májusában bunyózott utoljára, akkor Saul „Canelo” Alvarez-től kapott ki. Most Phil Lo Greco ellen készül visszatérni áprilisban. Korábbi edzője, Virgil Hunter egészségügyi okok miatt azonban nem tudja tovább edzeni Khant. Új edzője Joe Goossen lett, aki korábban Diego Corralessel és Joel Casamayorral is dolgozott.

Canelo meghallgatását április 18-ra halasztotta a Nevada Állami Atlétikai Szövetség. Még mindig nem lehet teljes biztonsággal állítani, hogy megtartják a május 5-i Canelo-Golovkin visszavágót. A szervezők bejelentették, hogy visszatérítik a jegyek árát amennyiben elmarad a mérkőzés.

Demetrius Andrade mellett az ukrán Sergiy Derevyanchenko is bejelentette, hogy szívesen kiáll Golovkin ellen, ha Canelo nem léphet ringbe május 5-én. A veretlen (12-0; 10 KO) ukrán jelenleg az IBF-nél a kötelező kihívó középsúlyban. Menedzsere elmondta, hogy Sergiy hajlandó és képes is kiállni Golovkin ellen, ha lehetőséget kap. Legutóbb március 3-án lépett ringbe a Wilder-Ortiz gálán, ahol az amerikai Dashon Johnsont győzte le.

Kitűzték az új időpontot a Jeff HornTerence Crawford váltósúlyú összecsapásra. Eredetileg a két bunyós április 14-én találkozott volna Las Vegasban, azonban Crawford kézsérülése miatt el kellett halasztani az összecsapást. Június 9-e a mérkőzés új dátuma, a tét Horn WBO váltósúlyú világbajnoki címe. Hornnak ez lesz a második címvédése, Crawfordnak pedig az első váltósúlyú mérkőzése.

Wilder sokkolta a bokszrajongókat és a WBC elnökét is, amikor egy rádióinterjúban azt nyilatkozta, hogy meg akar ölni valakit a ringben. Wilder elmondta, hogy olyan ereje van, amivel még ő maga sincs tisztában és nem lepődne meg, ha megölne valakit a ringben. Amikor kötelek közé lép, előtérbe kerül egy másik személyisége és az a célja, hogy a lehető legnagyobb kárt okozza az ellenfelének. Mauricio Sulaiman, a WBC elnöke fegyelmi eljárást is kilátásba helyezett Wilder nyilatkozata miatt.

A március 31-i cardiff-i gálán Anthony Joshua egyhangú pontozással megverte Joseph Parkert. Ezzel Joshua már négy szervezet világbajnoki övét (WBA, IBF, IBO, WBO) is magáénak tudhatja. Ugyanezen a gálán az orosz Alexander Povetkin látványos kiütéssel verte meg az angol David Price-t. Ryan Burnett pedig a venezuelai Yonfrez Parejo ellen védte meg a WBA harmatsúlyú világbajnoki övét.

Komment