Decemberben térhet vissza Lomachenko a Beltran – Pedraza meccs győztese ellen

Fotó: Vasyl Lomachenko – Europress Fotóügynökség

Korábban már többször írtunk róla, hogy az ukrán WBA (Super) könnyűsúlyú világbajnok, Vasyl Lomachenko (11-1; 9 KO) pár hónapos kényszerpihenőre ment, mert a májusi Linares elleni meccsen megsérült a válla. Meg is kellett műteni, ezért el kellett halasztani az augusztus 25-re tervezett Raymundo Beltran (35-7-1; 21 KO) elleni címegyesítő mérkőzést. Beltran ennek ellenére ringbe lép augusztus 25-én, csak nem Loma ellen, hanem a Puerto Rico-i Jose Pedraza (24-1; 12 KO) ellen.

Loma menedzsere, Egis Klimas már korábban is a decemberi dátumot helyezte kilátásba Lomachenko következő meccsére, most pedig már szinte biztos, hogy még az idén ringbe lép az ukrán klasszis. Továbbra is a WBO öve a cél Loma számára, így a Beltran – Pedraza meccs győztesével küzdhet majd meg. A menedzser azt is elmondta, hogy szépen gyógyul Lomachenko válla, a műtét jól sikerült és az ukrán szeretne mielőbb visszatérni és további címeket gyűjteni. A decemberi visszatérést teljesen reálisnak tartják, konkrétan december 1-jét nevezte meg Klimas a lehetséges dátumnak.

Raymundo Beltran előző meccsén szerezte meg a megüresedett WBO könnyűsúlyú világbajnoki övet, akkor Paulus Moses-t győzte le pontozással, tehát Pedraza ellen lesz az első címvédése. Beltran korábban azt nyilatkozta Lomachenko kapcsán, hogy a méretbeli különbség és az ereje lesz az, amivel le tudja győzni az ukránt. Beltran eddigi legkomolyabb ellenfele Terence Crawford volt, akitől egyhangú pontozással szenvedett vereséget, de egyáltalán nem tart az ukrántól.

Könnyűsúlyban most minden Vasyl Lomachenko-ról, Raymundo Beltran-ról és Mikey Garcia-ról szól, jelenleg ők birtokolják a négy nagy szervezet világbajnoki öveit. Amennyiben összejön a decemberi meccs, akkor a WBO és a WBA (Super) öv egy kézbe kerül és már csak ketten maradnak a vitathatatlan bajnoki címért. Kérdés, hogy mi lesz Mikey Garcia öveivel? Garcia július 28-án szerezte meg a már meglévő WBC öve mellé az IBF övét is, de tervei szerint legközelebb váltósúlyban szeretne bunyózni Errol Spence Jr. ellen. A WBC övvel még talán nem is lesz probléma, mert a WBC már korábban is engedte Garcia-nak, hogy más súlycsoportban is kipróbálja magát, anélkül, hogy elvették volna az övét. Az IBF már keményebb dió, Garcia múlt heti győzelme után máris címvédésre kötelezné, az IBF rangsorában első helyen álló Richard Commey ellen, erre valószínűleg nem kerül majd sor és Garcia inkább visszaadja IBF övét, mert számára Errol Spence Jr. jelenleg az elsődleges célpont.

A bokszrajongók nagy része azért szurkol, hogy össze jöjjön egy Mikey Garcia – Vasyl Lomachenko meccs, ami ellen az ukránnak nem lenne kifogása, Garcia-nak már annál inkább, aki korábban már több alkalommal nyilatkozta, hogy Loma túl könnyű ellenfél neki. Bízzunk benne, ha az IBF övet vissza is adja azért talán a WBC övért még megküzdhet egymás ellen a két klasszis a jövő évben.