Wilder: Február 22-én Fury-val együtt a lineáris bajnoki hülyeségének is vége lesz

Fotó: Deontay Wilder (b) – PuzzlePix Fotóügynökség

A nehézsúlyú WBC világbajnok, Deontay Wilder sosem rejtette véka alá, hogy mekkora hülyeségnek tartja Tyson Fury állandó hencegését, hogy ő a nehézsúlyú „lineáris bajnok”. Wilder szerint ez egy nem létező, egy kézzel nem megfogható „cím”, amit Fury azért hangoztat egyfolytában, hogy legitimálja saját magát, hogy ő még mindig bajnok. Szerinte ez ba***ság és februárban, amikor legyőzi Fury-t a visszavágón véget is vet ennek, mert ő sosem fogja hangoztatni, hogy ő „lineáris bajnok”.

„Egyáltalán nem foglalkozom ezzel. Erről a „lineáris bajnoki” dologról csak akkor hallottunk, amikor Fury elő jött vele. Megszerezte Klitschko öveit, de sose védte meg őket. Tudom, hogy fáj, de lett volna lehetősége megvédeni, de ehelyett inkább az orrával játszadozott. … Ez a „lineáris bajnokság” meghal Fury vereségével februárban. Vele kezdődött és vele is fog meghalni. Engem nem érdekel, számomra semmit nem jelent. Ez még csak nem is fontos, nemcsak az én szememben, másnak sem. … Csak ki akarom ütni Fury-t! Azt akarom, hogy felemeljék a kezem és azt mondják, hogy a WBC nehézsúlyú világbajnoka továbbra is Deontay Wilder. Ennek meg kell történnie, ez az, amit várok! Nem érdekel semmilyen „lineáris öv”, miután kiütöttem tőlem senki nem fogja azt hallani, hogy „lineáris bajnok” vagyok!”

A februári visszavágón nemcsak Wilder WBC öve és Fury „lineáris bajnoki címe” lesz a tét, hanem a rangos The Ring Magazine nehézsúlyú bajnoki címe is, de Wilder ezt sem tartja sokra. Szerinte ez Golden Boy öve (Oscar De La Hoya, vagyis Golden Boy a The Ring Magazine tulajdonosa), ami szintén nem jelent neki semmit. Úgy gondolja, hogy övé a legfontosabb öv, a WBC világbajnoki öve, ennél egyik cím sem ér többet.

Wilder beszélt Fury edzőváltásáról is és nem meglepő módon azt mondja, hogy semmi értelme. Nem gondolja, hogy a súlyán kívül bármin is tudna változtatni. Ha Emanuel Steward edzené, akkor talán, de Sugarhill Steward (a legendás Emanuel Steward unokaöccse) nem fog tudni semmi érdemlegeset változtatni rajta.

Arról is beszélt, hogy természetesen a kiütés a célja. Fury testét fogja támadni, próbálkozott ezzel az első meccsen is, de valamiért abbahagyta. A testére fog koncentrálni, de bárhol el fogja találni, ahol lehetőség adódik.

„A fej, a mellkas, a vállak, bármi lehet célpont. Megpróbálom kitépni a máját! Az első meccsen is én voltam az agresszor, most is az leszek. … Vicces amikor Fury arról beszél, hogy ki üt valakit, hisz olyan puhák az öklei, mint két párna. Nem tud ő senkit kiütni, nemhogy engem!”

Komment