Mayweather bunyózni már nem akar Pacquiao-val, de a promótere szívesen lenne

Fotó: Floyd Mayweather Jr. – Manny Pacquiao – Europress Fotóügynökség

Floyd Mayweather Jr., korábbi világbajnok ökölvívó (öt súlycsoportban) napjainkban már csak promóterként fordul meg a ring környékén és élvezi a nyugdíjas éveit. (Bár korábban volt szó róla, hogy az MMA-ban is kipróbálná magát, de erre egyelőre még nem került sor.) „Money” Mayweather tavaly augusztusban lépett utoljára szorítóba, akkor a ketrecharcos Connor McGregor-t verte meg a boksz szabályrendszerében vívott mérkőzésen. Mayweather nem is tervezi visszatérését, hiába hívta ki megint Manny Pacquiao egy visszavágóra.

Mayweather és Pacquiao 2015. májusában találkozott egymással a szorítóban, akkor Mayweather nyert egyhangú pontozással. Pac Man-t azóta is rosszul érinti a vereség és már több alkalommal szólította fel Mayweather-t egy visszavágóra, aki rendszeresen visszautasítja a lehetőséget. Pacquiao (60-7-2; 39 KO) legutóbbi, július 15-i győzelmét követően említette meg ismét Mayweather nevét. A nyolc súlycsoportban is világbajnoki címig jutó filippínó bunyós közel egy évvel a Jeff Horn elleni veresége után ismét világbajnoknak mondhatja magát, miután júliusban TKO-val legyőzte az argentin Matthysse-t és elvette tőle WBA (rendes) váltósúlyú világbajnoki övét.

A 41 éves Mayweather a Pacquiao elleni győzelem után már csak két alkalommal lépett ringbe, még 2015. szeptemberében legyőzte Andre Berto-t pontozással, majd jött a McGregor elleni meccs tavaly augusztusban. Mayweather elmondta, hogy nem tervezi a visszatérést Pac Man ellen, de tanácsot szívesen ad egykori riválisának.

Pacquiao nemrégiben a saját kezébe vette a promóteri ügyeit, és úgy tűnik, hogy Bob Arum-nak már nem sok köze van Pac Man jövőjéhez. Talán ezt igyekszik meglovagolni Mayweather azzal, hogy felajánlotta a segítségét. Mayweather elmondta, hogy Pacquiao egy pokolian jó bunyós és nagy bajnok, de 2015-ben a legjobb győzött, az pedig ő volt, nincs értelme a visszavágónak. Megérti, hogy Pacquiao időnként feldobja az ő nevét, hisz a Mayweather név a legnagyobb az ökölvívásban, a Mayweather név egyenlő a pénzzel.

Mayweather elmondta, hogy fel is veszi a kapcsolatot Pacquiao-val a közös munka érdekében. Szerinte sok jó meccset össze tudna még hozni egykori ellenfelének. Például szívesen látná Pacquiao-t legközelebb Mikey Garcia ellen, aki a váltósúlyú Errol Spence Jr-t hívta ki.

Komment