Lomachenko könnyedén hozta a kötelezőt, leiskolázta Crolla-t

Vasyl Lomachenko WBO/WBA Super könnyűsúlyú világbajnok.
Fotó: Vasyl Lomachenko – Anthony Crolla – PuzzlePix Fotóügynökség

Magyar idő szerint ma reggel lépett szorítóba a három súlycsoportban is világbajnoki címig jutó ukrán klasszis Vasyl Lomachenko (13-1; 10 KO). Ezúttal a könnyűsúlyú WBO és a WBA Super övét igyekezett megvédeni a kötelező kihívó Anthony Crolla (34-7-3; 13 KO) ellen a Los Angeles-i Staples Center-ben. Ahogy várható volt sikerrel vette a kötelező akadályt Loma és kiütéssel verte ellenfelét.

Lomachenko szépen lassan felőrölte angol ellenfelét, folyamatos nyomás alatt tartotta, végig az ukrán irányította a mérkőzést. A harmadik menet végén már azt lehetett hinni, hogy vége is a küzdelemnek, Loma a köteleknek szorította Crolla -t és folyamatosan sorozta, majd a bíró közbe szólt. Loma már ünnepelte magát, azt gondolta vége a mérkőzésnek, de meglepő módon a bíró továbbengedte a küzdelmet és a gong szó mentette meg az angolt. Majd a negyedik menet első percének végén már nem bírta tovább Crolla a nyomást és egy jobb horogtól a padlóra került. Nem is tudta folytatni, alig volt magánál.

Ahogy várható volt Lomachenko leiskolázta angol ellenfelét és kiütéssel nyert a negyedik menet elején. Teljesen más dimenzió volt a két bunyós, Crolla -nak esélye sem volt a győzelemre.

Komment