Folytatódnak a sikerek Albenában

A magyar csapat eddig remekül teljesített a serdülő Európa-bajnokság során. Ez a sorozat folytatódott a szombati versenynap alatt is.

Fogyasszuk el először a fekete levest, ami nem is feltétlen annyira fekete. 39 kg-ban Bogdán Dorina, 60 kg-ban Varga Viktória, 67 kg-ban Kovács Petra és 70 kg-ban Csete Beatrix vereséget szenvedtek el az elődöntők során. A vereség fekete levest jelent. Viszont az Európa bajnokságon, eljutni az elődöntőig szép eredmény és a vereség itt 4 bronzérem megszerzését jelentette a magyar csapatnak. Akik érmet tudnak szerezni egy ilyen magasan jegyzett nemzetközi versenyen, azoknak jár a maximális elismerés ezért.

45 kg-ban Jónás Kornélia, az ukránok egyik erősségét Yanevich Viktoriával került össze. Nem örültünk ennek, hiszen az ukrán nagyon erős ellenfélnek számít. Kornélia nagyon jól választotta meg a stábbal együtt azt a stratégiát, amivel ezt az erős ellenfelet meg lehet lepni. Sikerült is nekik, mert az ukrán azonnal az első menetet el is veszítette. Jónás a második menetre még többet adott ki magából és az elég is volt ahhoz, hogy a második menet is egyértelműen a magyar versenyzőé legyen. A harmadik menetre nagyon jó volt látni, hogy az ukránon mutatkoztak inkább a fáradás jelei, már nem jött annyira előre, Kornélia viszont szépen támadta és a harmadik menetet is hozni tudta. Nagyon megérdemelt volt, hogy a magyar kislány bejutott ezzel a szép teljesítményével a döntőbe és ott az orosz ellenfél ellen küzdhet majd meg az aranyéremért.

40 kg-ban Balogh László ellenfele a szlovák Zupko Samuel volt. A magyar fiú azonnal neki ment a gong elhangzása után a szlováknak és hamar egyértelművé tette számára, hogy kettejük közül ki az erősebb, ki a technikásabb ökölvívó. A második és harmadik menetet is nagyon könnyedén uralta a magyar versenyző, és abszolút egyértelmű volt, hogy megérdemelten léphetett tovább egyhangú pontozás mellett innen. Meg is szerezte már ezzel a magyar csapat újabb érmét, most már csak annak fényességének a mértéke lehet kérdés.

41.5 kg-ban Váry Tamás olasz ellenfelet kapott, Nonnari Leonardot. Az olasz rendkívül kellemetlen stílusban bokszolt eddig. De Váry ellen nem tudta ezt kihasználni, az olyan könnyedén verte végig három meneten keresztül, olyan szép ütéseket, kombinációkat mutatott be, hogy ezzel még a semleges nézők rokonszenvét is határozottan el tudta nyerni, az egyhangú pontozásos siker mellett. És természetesen már ő is biztos lehet abban, hogy éremmel tér haza a tornáról.

46 kg-ban Konkoly Lorenzo se sokat vacakolt a litván Sablinskij Dannal szemben. Letámadta, nagyon megverte, könnyedén és kifejezetten szépen bokszolt végig ellene. Hogy Konkoly nyerni fog, azt sokan sejtettük és leginkább reméltük, de az nagy meglepetésnek mondható, hogy ilyen könnyedén sikerült elintéznie soros ellenfelét. Le a kalappal ez a teljesítmény előtt is, nagyon rendben volt ebben a párosításban is, amit láthattunk a magyar versenyzőtől.

44.5 kg-ban Mucska Dominik nagyon erős grúz ellenfelet kapott, Tkebuchava Saba személyében. A grúz élete során már lényegesen több versenyt vívott otthon és a nemzetközi porondon, is mint a mi fiúnk. Ez a rutin meg is mutatkozott kettejük összecsapásában és bár Mucska lelkesen és sikerre éhesen harcolt végig, sajnos a grúz jobb volt nála, és megérdemelten léphetett ő tovább ebből a párosításból. Mucska, ha rutint szerez, sokkal jobb lesz.

Vasárnap egy nap pihenő jön a versenyzők számára a tornán. Hétfőn 8 magyar fiú sikeréért szurkolhatunk majd az elődöntők során, és nagyon reméljük, hogy mindegyikük képes lesz olyan teljesítményre, amivel eddig ajándékoztak meg minket és akkor legtöbbjüknek jó esélye lesz arra, hogy beverekedje magát a döntőbe. Nem lehet elégszer kiemelni, kihangsúlyozni, hogy a gyerekek kimagasló teljesítménye mögött nagyon komoly szakmai munka lapul a háttérben, amit nevelő egyesületeiknél és Dorkó Péter szövetségi edző irányítása alatt álló szakmai stábtól kaptak a felkészülések során. Azok a szakemberek, akik ilyen jól készítették fel a versenyzőket a tornára, pont úgy megérdemlik az elismerést, a gratulációt, mint a versenyzők, akik kiverekedték a sikert a csapat számára. Csak a legnagyobb elismeréssel lehet itt beszélni a versenyzőkről és a szakemberekről. Gratulálunk.

Szerző: Rózsa Misi

Forrás: sportmindig.hu

Komment