Bogdán „Golyó” Zsoltot kérdeztük az Anthony Joshua – Alexander Povetkin meccsről

Fotó: Anthony Joshua – Alexander Povetkin – PuzzlePix Fotóügynökség

Most szombaton, szeptember 22-én kerül sor az IBO, IBF, WBO, WBA (Super) nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua (21-0; 20 KO) és az orosz Alexander Povetkin (34-1; 24 KO) világbajnoki címmérkőzésére. Povetkin jelenleg a WBA szervezetnél a kötelező kihívó, így kapott lehetőséget Joshua ellen. A tét nem kisebb, mint Joshua világbajnoki címei, így akár trónfosztás is lehet nehézsúlyban. Joshua mindezidáig veretlen és nagyszerű KO-aránnyal rendelkezik, 21 győztes meccséből 20-at kiütéssel nyert meg. Győzelmeit tekintve Povetkin sem panaszkodhat, eddigi 35 profi meccséből mindössze egyet veszített el még 2013-ban Vladimir Klitschko ellen. Povetkin szívósságát jól mutatja, hogy négy alkalommal is a padlóra került azon a meccsen, mégis végig bírta a 12 menetet és pontozással veszített. Ez a szívósság mindenképp előnyére válhat, ugyanakkor 10 évvel idősebb és 10 centivel alacsonyabb, valamint az ütőtávja is jóval rövidebb, mint a címvédő Joshua-nak.

A meccs kapcsán megoszlanak a vélemények, sokan egyértelmű Joshua győzelmet jósolnak, de vannak, akik szerint okozhat meglepetést a már szinte veteránnak számító orosz. A BOX TV egy szavazást is indított a facebook oldalán, ahol a többség Joshua győzelmére voksolt, a szavazok közel 80%-a szerint ő nyeri a mérkőzést. Bogdán „Golyó” Zsoltot, kiváló nehézsúlyú ökölvívót is megkérdeztük a mérkőzés kapcsán:

„Úgy gondolom, hogy Povetkin-t senki sem veheti félvállról, viszont ebben az esetben más a véleményem! Povetkin nem egy eltáncolgatós bunyós, zártan védekezik és bele is áll bátran a bunyóba, mindamellett képzett is, nem csak csapkorászik ahogy kijön! Viszont most Joshua-val találkozik, aki bivaly erős, és ahogy mondják „in his prime“-ba van, tehát a toppon! Így véleményem szerint alaposan meg lesz verve, és ha nem kiütéssel kap ki, akkor a sérülések miatt, mivel le lesz amortizálva rendesen! Szóval én ezt egy lefutott meccsnek látom, és a 7-8-9 menetre tippelem a végét! Mindegy mi lesz, legyen egy jó bunyó. Érdekes lesz az biztos, várom.”

Érdekesség, hogy Povetkin korábban már ringbe szállt ugyanezekért az övekért, a már említett Vladimir Klitschko ellen. Povetkin akkor ugye vereséget szenvedett az ukrántól, viszont Joshua-nak 2017-ben sikerült legyőznie Klitschko-t TKO-val. A két meccset ugyan nem lehet párhuzamba állítani, hisz Joshua egy közel két év után visszatérő Klitschko-val állt szemben, míg Povetkin majdnem négy évvel korábban. Viszont Klitschko kapcsán elmondta Povetkin, hogy Joshua sokkal nagyobb kihívás számára, mint az ukrán volt.

Povetkin már 39 éves, vélhetően ez az utolsó lehetősége, hogy a csúcsra kerüljön és mindent meg fog tenni a győzelemért. Az biztos, hogy nem fogja megkönnyíteni Joshua dolgát és remélhetőleg egy jó meccset láthatunk majd. Szerencsére a Sport2 élőben közvetíti a gálát szombaton este 20:30-tól.

Komment