Lomachenko: „1-2 évig még biztos, hogy könnyűsúlyban maradok!”

Fotó: Vasyl Lomachenko – PuzzlePix Fotóügynökség

Az ukrán fenomén Vasyl Lomachenko (11-1; 9 KO) december 8-án ismét szorítóba lép. Loma idén májusban lépett fel könnyűsúlyba és rögtön első mérkőzésén megszerezte a WBA (Super) könnyűsúlyú világbajnoki címét Jorge Linares ellenében. Loma 2013-ban kezdte profi karrierjét és egyedülálló módon 12 mérkőzés alatt már három súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett. Decemberben pedig már címegyesítő mérkőzése lesz a WBO könnyűsúlyú világbajnok Jose Pedraza (25-1; 12 KO) ellen.

Az ukrán már meg is kezdte a mérkőzésre való felkészülést és ennek keretében tartottak egy nyílt edzést Kaliforniában, ahol az újságírók is részt vehettek. Loma itt nyilatkozta, hogy még nem érzi igazán magáénak a könnyűsúlyt, még idő kell, hogy beleerősödjön. Arra a kérdésre, hogy tervezi-e, hogy még feljebb lépjen így nyilatkozott:

„Azt hiszem, hogy egyelőre könnyűsúlyban maradok és erre koncentrálok, mert amikor Linares ellen küzdöttem úgy éreztem, hogy nagyobb nálam. Szóval egyelőre maradok könnyűsúlyban, mert még nem az ideális súlycsoport számomra, kell még 1-2 év, hogy az legyen.”

A májusi mérkőzésen ugyan kiütéssel győzött Loma, de Linares-nek sikerült padlóra küldenie a hatodik menetben. Ebből ugyan nem lett gond, gyorsan kitisztult Loma és gond nélkül folytatta a mérkőzést, de mindenkit meglepett. Ráadásul a pontozóknál nagyon szoros volt az állás, de végül az ukrán kiütéssel döntötte el a mérkőzést.

Május óta volt egy hosszabb szünete az ukránnak, mert a Linares elleni meccs után meg kell műteni a vállát. A kihagyás kapcsán azt mondta, hogy már alig várja, hogy ismét ringbe lépjen. Profi karrierje során most először lesz címegyesítő mérkőzése és tervei szerint nem az utolsó. Korábban már többször nyilatkozta, hogy szeretné begyűjteni könnyűsúlyban mind a négy nagy szervezet világbajnoki övét. Jelen pillanatban ő a WBA (Super) bajnoka, Pedraza a WBO bajnoka és Mikey Garcia birtokolja az IBF és a WBC öveit. Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy Garcia végül megvédi az öveit vagy tovább lép váltósúlyba, így azt sem, hogy sor kerülhet-e egy Lomachenko – Garcia csúcsmeccsre.

Loma úgy nyilatkozott, hogy most egyelőre Pedraza-ra koncentrál és utána lehet majd beszélni a Garcia elleni meccsről, de ő mindenképp szeretné.

„Én mindig azt mondtam, amikor szóba került ez a meccs, hogy nyitott vagyok és szeretném, nem félek tőle, nem bujkálok előle. A legnagyobb nevekkel akarok bunyózni a későbbiekben is.”

Komment