Fury azt ígéri, hogy úgy megveri Wilder-t, hogy nem akar majd visszavágót

Fotó: Deontay Wilder – Tyson Fury – PuzzlePix Fotóügynökség

Parázs hangulatban zajlott a szerdai sajtótájékoztató a Deontay Wilder – Tyson Fury meccs kapcsán, bár igazából nem is lehetett másra számítani. Az elmúlt hetekben Wilder és Fury nyilatkozataitól volt hangos a sajtó, természetesen mindketten biztosak a saját győzelmükben, érdekes is lenne, ha nem ezt mondanák.

Fury azt ígéri, hogy úgy megveri Wilder-t szombaton, hogy nem akar majd visszavágót. Ezzel arra célzott Fury, hogy a szerződésben van egy azonnali visszavágási záradék Wilder javára, amennyiben az amerikai veszít, a következő meccsen megpróbálhatja visszaszerezni az övét. Az angol szerint erre nem kerül majd sor, mert elveszi Wilder kedvét attól, hogy még egyszer kiálljon ellene. Szerinte inkább Joshua-val fog majd legközelebb küzdeni Wilder. Mondjuk erre nem sok esély van, ha Wilder kikap, Joshua-nak nem érdeke, hogy kockáztassa az öveit Wilder ellen, ha nincs öve Wilder-nek, amit megszerezhetne tőle.

Fury olyannyira biztos a győzelmében, hogy már üzent is Eddie Hearn-nek, Joshua promóterének, hogy 60-40%-os elosztást akar a Joshua elleni meccsért. Amire nem sok esélye van, hisz pont az aránytalan anyagiak miatt nem tudott még megállapodni Wilder sem Joshua menedzsmentjével, az eddigi legjobb ajánlata Hearn-nek 20% volt Wilder javára. Nem valószínű, hogy a Cigány Király megkaphatná a bevétel 60%-át, de az ajánlata jól mutatja, hogy mennyire magabiztos.

Valószínűleg ez az „ajánlat” is része Fury lélektani hadviselésének. Nagyon szereti hangoztatni, hogy ő mennyire erős mentálisan és, hogy Klitschko-t is így tudta legyőzni. Már a meccs első sajtótájékoztatója óta apránként adagolja a szurkálódó megjegyzéseket, bízva abban, hogy ezzel eléggé fel tudja idegesíteni az amerikai világbajnokot. Fury szerint a sajtótájékoztatón is látszott Wilder-en, hogy mennyire fél tőle és, hogy mennyire ideges épp ezért próbálta kiharcolni Wilder, hogy megüsse őt Fury, hátha akkor elhalasztják a meccset. Sokkal valószínűbb, hogy csak a show része volt az újabb „műsor” a sajtótájékoztatón, nem valószínű, hogy Wilder beijedt volna.

Wilder elmondta, hogy ő nem fél senkitől és attól sem fél, hogy bárki belerondítana a tökéletes mérlegébe. Szerinte a vereség az élet része, nem aggódik azon, hogy elvesztheti a veretlenségét. Természetesen szeretné, ha a rekordjában továbbra is 0 lenne a vereségek mellet, de az sem tragédia, ha veszít. A legnagyobbak is veszítettek karrierjük során, az a lényeg, hogy fel tudj állni a vereségből és újra győzni. Sokan akarják látni, hogy végre veszítsen, de erre még nagyon-nagyon sokat kell várni a rosszakaróinak.

Az biztos, hogy sok minden eldől majd a szombati meccsen. Nemcsak az, hogy ki lesz a WBC világbajnoka, de az is, hogy ki lehet Joshua áprilisi ellenfele. Ugye, ha Wilder győz, akár már áprilisban sor kerülhet a címegyesítésre, viszont, ha veszít, akkor egy újabb Wilder – Fury meccsre kerül sor. Akkor viszont biztos, hogy Joshua-nak más ellenfelet kell keresnie áprilisra.

Komment