Magyar siker az ökölvívó Olimpic Goal 2024 tornán

Lassan kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy ökölvívó fiataljaink, ha nemzetközi versenyre utaznak ki, akkor ott kifejezetten jó eredményeket képesek elhozni Magyarország számára. Tehetségekbe szerencsére nincs hiányunk utánpótlás vonalon és ezek a gyerekek, ha meg lehet őket tartani a sportágban, felnőttként is nyilván majd jelentős eredményekre lesznek majd képesek.

Ezúttal Svédországba utazott ki a magyar csapat, több egyesületből kerültek ki kis harcosaink. Nem túlcifrázva, Team Hungary néven szerepeltünk ezen a komoly kis tornán. Juniorok és ifik szálltak ringbe megküzdeni erős ellenfeleik ellen. Nagyon sok országból érkeztek a nevezők és sok helyről a legjobbakkal érkeztek a csapatok. Mi nem tudtunk maximálisan a legjobbakkal menni, hiszen többen már kemény felkészülésüket végzik a közelgő Európa Bajnokságra. A torna neve ahol szerepelt a csapat: Olimpic Goal 2024 volt.

64 kg-ban Szőllösy Ricsi ismét nagyon nagyot bokszolt, szépen, bátran küzdött, de sajnos az ellenfele jobbnak bizonyult nála, de amit ez a fiú mutatott a ringben az kifejezetten biztató a jövőre nézvést.

54 kg-ban a junior Muhovics Milán bronzérmet szerzett a tornán.

63 kg-ban a junior Botos Fruzsina is el tudta hozni a bronzérmet a viadalról.

50 kg-ban a junior Szöllősy Áron ezüstérmet hozott a csapatnak.

És akkor jöjjenek a legjobbak, akik meg is nyerték a tornát a csapatunkból:

60 kg-ban a junior Pörge Bálint örülhetett nagyon-nagyon a végén a győzelemnek.

64 kg-ban az ifi Orbán Adrián érte el a maximumot.

63 kg-ban a junior Lőczy Roland lett a bajnokunk.

69 kg-ban Barbosu Tibor szerezte meg a legfényesebb érmet.

Külön büszkeségünk lehet, hogy a torna legjobb ökölvívójának járó külön díjat is magyar versenyző, az MTK és a Madárfészek Akadémia kiváló versenyzője, Barbosu Tibor szerezte itt meg, ami tényleg hatalmas siker és elismerés a magyar amatőr ökölvívás számára.

Le a kalappal ismét az egyesületeknek, akik felkészítették a versenyzőket erre a versenyre, nagy elismerés az eredményes szereplés miatt a csapat szakembereinek és persze elsősorban ügyes versenyzőinknek. Szép siker volt ez, amire az egész ország büszke lehet.

Szerző: Rózsa Misi

Forrás: sportmindig.hu

Komment