Bradley Skeete nagyon kikapott spanyol ellenfelétől

A Brit váltósúlyú bajnok, WBO váltósúlyú Európa-bajnok és korábbi Nemzetközösségi Bajnok bunyós szombaton Spanyolországban lépett szorítóba. Bradley Skeete (27-2; 12 KO) ellenfele a veretlen spanyol, Kerman Lejarraga (25-0; 20 KO) volt, és a küzdelmük tétje az EBU váltósúlyú Európa-bajnoki címe. Az első menetben még tapogatózott a két bunyós, felmérték egymást, de a második menetben a spanyol nem kímélte Skeete-t, aki háromszor is a padlóra került. Az angol nem tudta folytatni a küzdelmet, ezt a bíró és a Skeete sarka is látta és bedobták a törölközőt. Így a második menetben TKO-val ért véget a mérkőzés. A 26 éves spanyol bunyós karrierje csúcsán van és nagyon népszerű a rajongók és a Tv-s producerek között is. A spanyol váltósúlyú bajnok a mérkőzés előtt a WBA rangsorában a 8. helyen, a WBC rangsorában a 14. helyen áll, és ezután a mérkőzés után valószínűleg még előrébb kerül, Skeete pedig hátrébb. Frank Warren, Skeete promótere a mérkőzés előtt még egy Amir Khan elleni mérkőzésről beszélt. Warren a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, hogyha Skeete győz Spanyolországban azzal javíthatja az esélyeit egy világbajnoki címmeccsre legkésőbb 2019-ben és még az idén összejöhet a régóta várt Khan elleni mérkőzés. Skeete szombati teljesítménye után Warren valószínűleg átértékeli ezt a kijelentését.

Komment