A WBC börtön bokszot szervez Argentínában a rehabilitáció részeként

Kép forrása: Boxeo Sin Cadenas

Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy a küzdősportok, köztük az ökölvívás oktatását sok helyen szívesen alkalmazzák a rehabilitáció részeként az elítéltek, főként a fiatalkorú elítéltek körében. Akkor elég megosztott volt olvasóink véleménye a témát illetően, hogy szabad-e a büntetésüket töltő embereket küzdősportokra oktatni és, hogy ennek a későbbiekben pozitív vagy negatív következményei lesznek? Elég nehéz állást foglalni a témát illetően és igazából nem is szeretnénk, de azért egy állítólag sikeres példát szeretnénk bemutatni nektek.

Argentínában, egy Buenos Aires-i börtönben a WBC jótékonysági szervezete, a WBC Cares közreműködésével indítottak egy programot „Boxing without Chains” néven. A program lényege, hogy a fogvatartottak ellenőrzött keretek között edzhetnek és mérkőzhetnek egymással. Jelen videóban például egy profi ökölvívóbíró irányításával küzdhetnek egymás ellen a rabok.

A programot 2012-ben hozta létre Marcos Arienti, akinek célja, hogy segítse visszailleszkedni a társadalomba az eltévelyedett fiatalokat. Szerinte az ökölvívás, többről szól, mint a test-test elleni küzdelemről. Fegyelemre, önkontrollra, egymás iránti tiszteletre tanít és segíthet visszailleszkedni a társadalomba, és ami a legfontosabb, hogy segíthet megóvni a fiatalokat, hogy ismét bűnt kövessenek el.

Komment