Mayweather is jelen volt szombaton a Las Vegas-i gálán, ahol a Showtime riporterével is beszélgetett. Az MMA-s tervei mellett, egy esetleges Davis – Lomachenko meccs is szóba került. A Davis – Lomachenko meccs feltétele, hogy mindketten megnyerjék következő meccsüket. A kiváló mérleggel rendelkező Gervonta Davis-t, Mayweather promóciós cége képviseli, aki április 21-én lép legközelebb kötelek közé, ellenfele pedig az argentin Jesus Cuellar (28-2; 21 KO) lesz. Lomachenko (10-1; 8 KO) harmadik súlycsoportjában szeretne világbajnok lenni május 12-én Jorge Linares ellenében. Mayweather elmondta, hogy már megkezdte a tárgyalásokat a Top Rank vezetőségével, és minden esély meg van rá, hogy a két bunyós a közeljövőben összecsapjon. Már korábban is felmerült a Davis-Lomachenko meccs kérdése, de akkor még Mayweather azt nyilatkozta, hogy csak azért nem fog beleegyezni ebbe a küzdelembe, mert a rajongók és a sajtó nyomást gyakorol rá. Hiába kiváló a mérlege Davis-nek (19-0; 18 KO) és győzött le háromszor egymás után addig veretlen bajnokokat, Mayweather még idén januárban is azt nyilatkozta, hogy Davis túl fiatal egy Lomachenko elleni meccshez. Davis mellett Lomachenko is benne lenne, hogy a ringben mérjék össze az erejüket. Loma a tavaly decemberi, Rigondeaux elleni győzelem után már kihívta a sajtón keresztül a „Tank” becenevű Davis-t, ás azt üzente Mayweather-nek, hogy ne bújtassa előle a bunyósát. Úgy tűnik Mayweather most már elérkezettnek látja az időt az összecsapáshoz.
Kapcsolódó cikkek

KÜLFÖLD
Április 21. Khan Király agresszív visszatérése nem tartott egy percig sem
Közel két éves kihagyás után Amir Khan (32-4; 20 KO) tegnap este Liverpoolban tért vissza. A 12 menetre kiírt köztes váltósúlyú mérkőzésen Khan esélyt sem […]
Komment

KÜLFÖLD
Gvozdyk: „Nem biztos, hogy Stevenson megveri Jacket”
Az ukrán Oleksandr Gvozdyk március 17-én szerezte meg a WBC interim félnehézsúlyú övét Mehdi Amar ellen. Gvozdyk ezzel jogot szerzett, hogy megküzdjön az Adonis Stevenson […]
Komment

KÜLFÖLD
Mikey Garcia: „Ha visszamegyek könnyűsúlyba szeretnék Lomachenko ellen küzdeni!”
Mikey Garcia (39-1; 30 KO) a könnyűsúlyú WBC világbajnok az elmúlt hétvégén két súlycsoporttal feljebb mérette meg magát az IBF váltósúlyú világbajnok Errol Spence Jr. […]
Komment