Oleksandr Usyk újabb különleges mérkőzésen bizonyította klasszisát: az ukrán világbajnok magyar idő szerint tegnap este a gízai piramisok árnyékában mérkőzött meg a kick-box legenda Rico Verhoeven ellen. A vártnál sokkal nehezebb összecsapás végén Usyk a 11. menetben technikai kiütéssel nyert, de a mérkőzés óriási vitákat váltott ki a bokszvilágban.

Verhoeven – aki mindössze második profi bokszmeccsét vívta – meglepően kemény ellenfélnek bizonyult. Több menetet is megnyerhetett a pontozóknál, sőt a nemzetközi sajtó szerint a mérkőzés rendkívül szoros volt a végjáték előtt. Usyk azonban a 11. menet végén egy hatalmas felütéssel padlóra küldte a hollandot, majd az ukrán következő támadásánál a bíró közbelépett és beszüntette a találkozót. A stoppage sokak szerint túl korai volt, mivel Verhoeven még állt és próbált védekezni.
A győzelemmel Usyk megőrizte veretlenségét és nehézsúlyú világbajnoki címeit, de a meccs után máris egy esetleges visszavágóról kezdtek beszélni. A bokszrajongók és szakértők szerint Verhoeven teljesítménye hatalmas meglepetés volt, és bebizonyította, hogy kick-boxból érkezve is képes lehet felvenni a versenyt a világ egyik legjobb bokszolójával.

