Mayweather is jelen volt szombaton a Las Vegas-i gálán, ahol a Showtime riporterével is beszélgetett. Az MMA-s tervei mellett, egy esetleges Davis – Lomachenko meccs is szóba került. A Davis – Lomachenko meccs feltétele, hogy mindketten megnyerjék következő meccsüket. A kiváló mérleggel rendelkező Gervonta Davis-t, Mayweather promóciós cége képviseli, aki április 21-én lép legközelebb kötelek közé, ellenfele pedig az argentin Jesus Cuellar (28-2; 21 KO) lesz. Lomachenko (10-1; 8 KO) harmadik súlycsoportjában szeretne világbajnok lenni május 12-én Jorge Linares ellenében. Mayweather elmondta, hogy már megkezdte a tárgyalásokat a Top Rank vezetőségével, és minden esély meg van rá, hogy a két bunyós a közeljövőben összecsapjon. Már korábban is felmerült a Davis-Lomachenko meccs kérdése, de akkor még Mayweather azt nyilatkozta, hogy csak azért nem fog beleegyezni ebbe a küzdelembe, mert a rajongók és a sajtó nyomást gyakorol rá. Hiába kiváló a mérlege Davis-nek (19-0; 18 KO) és győzött le háromszor egymás után addig veretlen bajnokokat, Mayweather még idén januárban is azt nyilatkozta, hogy Davis túl fiatal egy Lomachenko elleni meccshez. Davis mellett Lomachenko is benne lenne, hogy a ringben mérjék össze az erejüket. Loma a tavaly decemberi, Rigondeaux elleni győzelem után már kihívta a sajtón keresztül a „Tank” becenevű Davis-t, ás azt üzente Mayweather-nek, hogy ne bújtassa előle a bunyósát. Úgy tűnik Mayweather most már elérkezettnek látja az időt az összecsapáshoz.
Kapcsolódó cikkek

KÜLFÖLD
Heti összefoglaló: Április 9-15.
Amir Khan (31-4; 19 KO) bosszút ígér április 21-re. A korábbi világbajnok Khan rossz néven vette, hogy Phil Lo Greco (28-3; 15 KO) személyes támadást […]
Komment

KÜLFÖLD
Oscar Valdez – Scott Quigg WBO pehelysúlyú világbajnoki címmeccs március 10-én
Az angol Scott Quigg (34-1-2) nagyon várja már a veretlen címvédő Oscar Valdez (23-0) elleni meccset. A két bunyós március 10-én, Kaliforniában fog összecsapni. A […]
Komment

KÜLFÖLD
Ki lesz Amir Khan következő ellenfele?
A pakisztáni származású, angol bunyós Amir Khan (32-4; 20 KO) közel két éves kihagyás után április 21-én lépett újra szorítóba. A visszatérő mérkőzésén 39 másodperc […]
Komment