Warren szerint április végén vagy májusban lehet a Wilder – Fury visszavágó

Fotó: Tyson Fury – Deontay Wilder – PuzzlePix Fotóügynökség

Mint ismeretes a két nehézsúlyú bunyós, a WBC világbajnok Deontay Wilder (40-0-1; 39 KO) és a korábbi IBO/IBF/WBO/WBA (Super) világbajnok Tyson Fury (27-0-1; 19 KO) tavaly december 1-jén csaptak össze. Az igen izgalmas összecsapás végül döntetlennel zárult, amit természetesen mindkét fél vitatott, így szinte magától értetődő volt, hogy lesz még egy meccs. Év eleje óta zajlanak a találgatások és a tárgyalások is a visszavágóról, és a WBC is megsürgette a dolgokat, hogy mielőbb megegyezzenek. A WBC február 5-ig adott határidőt a két félnek a megegyezésre különben versenytárgyalást írnak ki a szervezésre. Ez valószínűleg még inkább előmozdította a tárgyalásokat, mert természetesen mindkét bunyós menedzsmentjének az az érdeke, hogy a számukra legkedvezőbb feltételekkel szervezhessék meg a meccset és nehogy egy harmadik promóciós cég nyerje meg a „versenyt”.

Tyson Fury promótere most azt nyilatkozta, hogy azon dolgoznak, hogy még a február 5-i határidő előtt megegyezzenek. Warren szerint Fury szeretné ezt a meccset és több pénz is van benne, mint a Joshua elleni harcban. A helyszín valószínűleg ismét az USA lesz, bár ők szeretnék, ha Angliában lenne. Az időpontra sem mondott még konkrétumot, de április vége (április 27.) vagy esetleg május lehet a megfelelő. Warren optimista, szerinte jó úton haladnak, közel vannak hozzá, hogy mindenben megegyezzenek, annak köszönhetően is, hogy mindkét bunyós akarja ezt a meccset.

Úgy tűnik a helyszín kapcsán könnyen beadta a derekát Fury csapata, mert úgy vélik az USA-ban van a több pénz és valószínűleg Wilder sem nagyon akar a szigetországba menni. Egy valamihez azonban ragaszkodnak, köszönhetően az első meccsen született vitatható eredménynek, mégpedig a teljesen semleges bírókhoz. Nem akarnak sem amerikai, sem brit vagy mexikói bírót.

Deontay Wilder is megerősítette, hogy április – május körül lehet a visszavágó és ő már konkrét helyszínként Las Vegas-t is megnevezte. A WBC világbajnok elmondta, hogy nagyon izgatott, alig várja, hogy visszatérjen az edzőterembe és azt ígéri, hogy Fury ezúttal is padlóra kerül, de most nem fog tudni fel kelni.

Komment