Vasyl Lomachenko Moszkvában szurkol Usyk-nak

Oleksandr Usyk, Vasyl Lomachenko

A könnyűsúlyú világbajnok Vasyl Lomachenko és a cirkálósúlyú világbajnok Oleksandr Usyk már 2003 óta barátok. Nemcsak egykorúak, de hasonlóan sikeres amatőr karriert tudhatnak maguk mögött és szinte egyszerre álltak profinak, ahol nagyszerűen menetelnek előre. A két világhírű ukrán bunyós karrierje párhuzamosan haladt egymás mellett, számos eredményük közül néhány egyezés: 2008-ban mindketten Európa-bajnokok voltak Liverpoolban, majd szintén a dobogó tetején végeztek a 2011-es bakui amatőr világbajnokságon és amatőr karrierjük csúcsaként mindketten aranyérmet szereztek a 2012-es londoni olimpián.

A sikeres amatőr karrier után mindketten a 2013-as év végén – Lomachenko októberben, Usyk pedig novemberben – álltak profinak. Loma azóta három különböző súlycsoportban szerzett világbajnoki címet, Usyk pedig 2016 óta a WBO és idén január óta a WBC cirkálósúlyú világbajnoka.

A két ukrán szupersztár nemcsak egykori válogatott csapattársak és honfitársak, de szinte testvérek és nem mellesleg még a menedzserük is közös. Mi sem bizonyítja jobban, hogy több alkalommal is kilátogattak már egymás meccseire és többször készültek már együtt.  Sőt még egy közös “nevük” is van, amit a családneveikből vontak össze: LOMUS. Így magától értetődő volt, hogy Usyk profi karrierjének eddigi legfontosabb meccsére, a WBSS cirkálósúlyú döntőjére is ellátogat Lomachenko, hogy támogassa barátját, ahol Usyk súlycsoportja vitathatatlan bajnoka lehet, ha legyőzi az orosz Gassievet.

Komment