Usyk azt tervezi, hogy nehézsúlyban is vitathatatlan bajnok lesz

Fotó: Oleksandr Usyk – PuzzlePix Fotóügynökség

Az ukránok kiválósága, Oleksandr Usyk (15-0; 11 KO) szombaton fogja első alkalommal megvédeni mind a négy nagy szervezetnél begyűjtött világbajnoki címeit és vélhetően utoljára is. Már sokszor nyilatkozta, hogy a későbbiekben nehézsúlyban szeretné folytatni a pályafutását és elég valószínű, hogy a Tony Bellew (30-2-1; 20 KO) elleni cirkálósúlyú meccs után legközelebb már egy súlycsoporttal feljebb fog szorítóba lépni. Bár ő a szombati mérkőzés favoritja, azért még nem lehet előre elkönyvelni a győzelmét. Usyk magabiztos és már a jövőről nyilatkozott.

Röviden és tömören fejezte ki a céljait, az a terve, hogy a cirkálósúly után nehézsúlyban is ő lesz a vitathatatlan bajnok, majd ezt követően visszavonul. Amire ugye már volt példa, korábban Evander Holyfield-nek sikerült mindkét súlycsoportban vitathatatlan bajnoki címet szereznie (bár akkor még „csak” három szervezet övét kellett ehhez megszerezni). Usyk nyilatkozata elég érdekes volt, mert kizárólag Anthony Joshua (22-0; 21 KO) legyőzését említette célként, a WBC világbajnok Deontay Wilder-ről egy szót sem ejtett. Jelen állás szerint ugye Anthony Joshua három övet birtokol a négyből, ami ahhoz szükséges, hogy vitathatatlan bajnok legyen. Valószínűleg Usyk már úgy tervezi, hogy addigra Joshua lesz a vitathatatlan bajnok nehézsúlyban, mire találkoznak.

„A cirkálósúly vitathatatlan bajnoka lettem, de ez nem az utolsó lépés számomra. Ez csak egy szakasz vége. Úton vagyok az utolsó lépéshez, Anthony Joshua-hoz. Az engem képviselő promóciós cég, a K2 szerződést kötött a Matchroom Boxing-gal néhány meccs erejéig és jelen pillanatban is tárgyalás alatt van, hogy ez a meccs létrejöjjön. Sokan azt gondolják, hogy nem lenne szabad feljebb lépnem, hogy túl kicsi vagyok hozzá, hogy a méreteim nem engedik, hogy ebben a súlyban is bajnok legyek. Egész életemben hallgattam ezt a szkeptikus dumát: nem kellene ezt tenned, nem fog sikerülni.”

Természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy a Bellew elleni meccs után rögtön Joshua lesz a következő ellenfél, de Eddie Hearn szerint akár már 2019 őszén sor kerülhet a meccsre. Minden bizonnyal lenne előtte pár nehézsúlyú meccse „könnyebb” ellenfelek ellen és csak utána nézne szembe az angol világbajnokkal.

Usyk elmondása szerint többször sparringolt már nehézsúlyú bunyósokkal, a Bellew elleni felkészülés során és már Gassiev ellen is. Többek között például a korábbi világbajnok, szintén ukrán Wladimir Klitschko ellen is és sikerült meglepnie Klitschko-t. Valószínűleg ez is megerősítette abban, hogy igenis van keresnivalója egy súlycsoporttal feljebb is.

Komment