Terence Crawford megsérült, Horn beszólt neki

Terence Crawford (32-0; 23 KO) kézsérülése miatt elmarad a Jeff Horn (18-0-1; 12 KO) elleni összecsapás. A tervek szerint április 14-én találkozott volna Las Vegasban a két bunyós, a tét Horn WBO váltósúlyú világbajnoki címe lett volna. Crawfordnak ez lett volna az első mérkőzése váltósúlyban. Bob Arum, a Top Rank vezetője szerint a sérülés nem súlyos és május 19-én vagy esetleg június elején megtarthatják a mérkőzést az eredeti helyszínen. Horn menedzsmentje máris kommentálta az eseményeket. Glenn Rushton, Horn edzője elmondta, hogy „hihetetlenül kiábrándító, hogy egy kisebb kézsérülés megállít egy multi-milliárdos eseményt, ha mi lennénk ugyanebben a helyzetben, biztos vagyok benne, hogy Jeff határozottan harcolna.” Horn edzője „puha hercegnőnek” nevezte Crawfordot, amire ő így reagált: „Majd én megmutatom, hogy bunyózik egy kis hercegnő. Csak maradj edzésben és tartsd melegen az övemet, mert ku***ra eljövök érte. Te, én és mindenki tudja ezt.” Horn annyit mondott, hogy ez azt jelenti, hogy Crawford nem olyan kemény, mint gondolta. „Az amerikaiak azt mondják, hogy ő milyen nagyszerű bunyós, akkor miért nem harcol egy kézzel.” Horn szerint csak az időt húzzák Crawford-ék, és több időre van szüksége az amerikainak, hogy felkészüljön ellene és plusz súlyt pakoljon magára.

Komment