Szellő Imre és Kis Máté is kiütéses győzelemmel kezdte az évet

Ismét teltház előtt kezdte meg a tavaszi szezont a Felix Promotion. A budakalászi gálára már napokkal korábban elfogytak a jegyek és nem is kellett csalódnia a nézőknek, nagyon jó mérkőzéseket láthattak. Kilenc mérkőzés volt az este folyamán köztük egy IBO címmeccs is. Szorítóba lépett többek között Szellő Imre, Kis Máté, Egedi Renátó, Tóth Tomi, Urbán Ferenc és Márton Balázs is.

Szellő Imre – Denis Simcic (Fotó: Rózsa Tamás)

A WBO cirkálósúlyú ranglistáján az előkelő második helyen lévő Szellő Imre (23-0; 15 KO) hozta a kötelezőt. Két menet alatt padlóra küldte szlovén ellenfelét, Denis Simcic-et (32-4-1; 18 KO). A mérkőzés ugyan nyolc menetre volt kiírva, de már az első percekben látni lehetett, hogy nem fog végig menni és ez volt Imi terve is. Simcic ugyan időnként próbálta meglepni Imit, de többségében védekezésre kényszerült, végig az történt, amit Imi szeretett volna. A második menet vége előtt pár másodperccel került padlóra Simcic és nem is tudta folytatni a mérkőzést.

Szellő Imre – Denis Simcic (Fotó: Rózsa Tamás)

Kis Máté (14-0-2; 10 KO) nagyközépsúlyú WBO Interkontinentális bajnokunk sem töltött túl sok időt a szorítóban. Imréhez hasonlóan ő is a második menetben ütötte ki ellenfelét. Máté a tanzániai Hussein Itaba (5-3-2; 3 KO) ellen lépett szorítóba, aki egy magas, hosszú kezű bunyós, de a fizikai adottságait cseppet sem tudta kamatoztatni Máté ellen. Máté felőrölte Itaba-t, már az első menet végén számolni kellett rá, majd a második menet felénél vége is lett a küzdelemnek. Ezzel Máté megszerezte 14. győzelmét és 10. kiütéses győzelmét.

Hussein Itaba – Kis Máté (Fotó: Rózsa Tamás)

A cirkálósúlyú Urbán Ferenc (4-0; 3 KO) igazi jósnak bizonyult, már előző nap, a mérlegelésen elmondta, hogy szerinte nem fog végig menni a meccs és, hogy testütésekkel fog nyerni. Úgyis lett, ahogy előre elmondta, már a gongszótól kezdve keményen lerohanta a grúz Archil Gigolashvili-t (3-12; 2 KO) és folyamatos testütésekkel másfél perc alatt felőrölte. A 38. másodperben került először padlóra a grúz, majd még kétszer és nem is tudta folytatni a meccset. Ezzel zsinórban a negyedik győzelmét aratta, és a harmadik kiütéses győzelmet Feri.

A középsúlyú Egedi Renátó (15-1-2; 6 KO) ezúttal egy szívós tanzániai ellenfelet kapott, Ibrahim Tamba (23-11-1; 16 KO) személyében. Tamba jó mérlege és 16 KO-s győzelme ellenére leginkább csak a védekezését mutatta be a közönségnek és, hogy jól bírja az ütéseket. A tanzániai nagyon defenzíven, a túlélésre játszva bunyózott, nem igazán indított akciót. Renátó már a mérlegelésnél elmondta, hogy kirobbanó formában érzi magát, ez látszott is rajta, magabiztosan irányította végig a mérkőzést és egyhangú pontozással szerezte meg a győzelmet. Ugyanakkor nem sok hiányzott a kiütéses győzelemhez. Tamba az utolsó menet vége előtt egy perccel megpróbált támadást indítani, amit Renátó jó tempóérzékkel megállított, egy bal horoggal elkapta. A tanzániait a kötelek fogták meg és számolni is kellett rá, folytatta a küzdelmet, de gyakorlatilag a gongszó mentette meg a kiütéstől. Kicsit több lett volna hátra a mérkőzésből nem valószínű, hogy kibírja Renátó letámadását.

Ibrahim Tamba – Egedi Renátó (Fotó: Rózsa Tamás)

A gálán egy igen színvonalas IBO címmeccset is láthattak a nézők. Az azeri Roman Zakirov (9-0, 7 KO) és a mexikói Daniel Vega Cota (13-3-1; 10 KO) a megüresedett nagyváltósúlyú IBO Nemzetközi bajnoki címért lépett szorítóba. Kemény csatában Zakirov aratott pontozásos győzelmet.

Az este további mérkőzésein Tóth Tomi és Oscar Ahlin is kiütéses győzelmet, Márton Balázs és Járkó Ferenc pedig pontozásos győzelmet aratott.

Komment