Pacquiao már a Spence – Garcia meccs győztesét szemelte ki magának

Fotó: Manny Pacquiao – PuzzlePix Fotóügynökség

Ahogy korábban már többször írtunk róla a filippínó boksz legenda Manny Pacquiao (60-7-2; 39 KO) január 19-én Adrien Broner (33-3-1; 24 KO) ellen fogja megvédeni WBA (rendes) váltósúlyú világbajnoki övét. Pac Man már azt is bejelentette, hogy szeretné kiütni Broner-t. Erre edzője Freddie Roach szerint is jó esélye van a veterán, de még mindig gyors és energikus bunyósnak. Kicsit több, mint két hét van hátra a meccsig, de Pac Man már a jövőre gondol és nem kisebb ellenfeleket nézett ki magának, mint Errol Spence Jr. (24-0; 21 KO) vagy Mikey Garcia (39-0; 30 KO). Attól függően, hogy melyikük nyeri az egymás elleni összecsapást majd márciusban. Ez a meccs egyben címegyesítő meccs is lenne, mivel jelenleg Spence az IBF váltósúlyú világbajnok, míg ugye Pacquiao a WBA (rendes) váltósúlyú világbajnoka. Pacquiao tehát optimista és hát tényként kezeli, hogy legyőzi Broner-t.

A két bunyós közül talán Mikey Garcia ellen lenne több esélye Pacquiao-nak a méret különbségből adódóan. Pac Man korábban győzött már le nagyobb bunyósokat is, mint Spence, de azért az évekkel ezelőtt volt. Spence jelenleg ereje teljében van és váltósúlyban az egyik legkeményebb bunyósnak számít, lehet, hogy már túl nagy falat lenne a 40 éves Pacquiao-nak. Valószínűleg ezt Pacquiao is sejti, mert inkább Garcia-ról beszélt a nyilatkozatában, nem pedig Spence-ről. Ugyanakkor, ha Garcia veszít Spence ellen – és a többség Spence-t tartja a meccs favoritjának –, akkor már nem sok értelme lenne a Pacquiao – Garcia meccsnek. Viszont még számos lehetőség áll előtte, a két említett bunyóson kívül is.

Pacquiao nemrég az Al Haymon vezette PBC-hez szerződött, akik jó pár váltósúlyú bunyóst is képviselnek, Errol Spence Jr. mellett például a korábbi WBC váltósúlyú világbajnok Danny Garcia, a jelenlegi WBC világbajnok Shawn Porter és a WBA (Super) világbajnok Keith Thurman is. Tehát a váltósúly jelenlegi elitje (Terence Crawford-ot leszámítva) a PBC-vel dolgozik együtt és a közös promóter lényegesen megkönnyíti a meccsszervezést. Ráadásul Pacquiao neve még mindig jól eladható, a Broner elleni meccse is PPV közvetítés lesz. Pac Man két meccset szeretne idén és tervei szerint májusban vagy júliusban lenne a következő. Kíváncsian várjuk ki lesz a következő ellenfele és azt is, hogy megveri-e Adrien Broner-t.

Komment