Olimpiai reménységek versenye

Eger adott a hétvégén otthont a serdülő és junior korosztályú lányok és fiúk nemzetközi tornájának, az olimpiai reménységek versenyének. A magyarok mellett a csehek és szlovákok is képviseltették itt magukat a legjobbak által. Nem volt könnyű dolga a hazai versenyzőknek, de alaposan kitettek magukért és ezzel nagy dicsőséget szereztek természetesen az országnak is.

Serdülő női 42 kg-ban szlovák bajnokot avattak Viktória Danielova személyében, míg mögötte az ezüstérmet a magyar Vogler Helen szerezte meg.

A serdülő női 48 kg-ban magyar döntő után, Dévényi Izabella szerezte meg az aranyérmet, második lett Márton Eszter.

A serdülő fiúknál 40 kg-ban a szlovák Samuel Zupko lett a bajnok, az ezüstérem a cseh Adam Uhlik nyakába került, bronzérmes lett a magyar Balogh László és a szlovák Dusan Bobek.

Serdűlő fiú 41.5 kg-ban Váry Tamás lett a bajnok, a második helyen is magyar tudott végezni, Koloszár Valentin. A bronzérem a cseh Markus Sandor nyakába került.

Serdülő fiú 44.5 kg-ban is magyarok álltak a dobogó legmagasabb fokán. Mucska Dominik megnyerte a versenyt, második lett Kanalas Norbert. A bronzérem gazdája a cseh Porubsky Denis és a szlovák Simon Turcina lett.

Serdülő fiúk 46 kg-jában is magyar bajnokot ünnepelhettünk, Konkoly Lorenzo nyert, második lett a cseh Bazo Tomas, harmadik Samuel Horvath.

Serdülő fiúk 48 kg-jában is két magyar a legmagasabb dobogón! Búza Rafael megnyerte a versenyt, második helyen végzett Oláh Vadász Zoltán, harmadik lett mögöttük a cseh Plachetka Ladislav.

Serdülő fiú 59 kg-ban is magyar arany lett a vége a küzdelemnek, Lakatos Kevin szerezte meg. Második lett a cseh Lasinger Alan, harmadik a szlovák Roman Horvath.

Serdülő fiú 62 kg-ban megint csak magyar arany lett a küzdelem vége, Horváth Máté nyerte meg, a cseh Ilien Alexandr be kellett érje az ezüsttel mögötte.

Serdülő fiú 65 kg-ban is jöhetett a magyar öröm, mert Puporka Ádám megnyerte a tornát, második lett a cseh Fideor Samuel, harmadik a szlovák Dávid Kiss.

A serdülők parádés szereplése után nagyon vártuk, hogy mit tudnak alakítani a juniorok, de ők is hozták a csodálatos eredménysorozatot, ahogy előttük a serdülők tették.

Junior női 52 kg-ban az aranyérmet Jozó Csenge szerezte meg. Második lett a cseh Tothova Claudia, harmadik megint magyar, Béres Hanna lett itt.

Junior női 57 kg-ban sajnos szlovák aranyérem jött össze, Michaela Turacová számára, míg az ezüstöt a magyar Pesti Gabriella gyűjtötte be.

Junior női 63 kg-ban megint magyar sikernek örülhettünk, Botos Fruzsina győzelme által. Ezüstérmet szerzett a cseh Václáviková Kristyna.

Junior férfi 46 kg-ban Kapuvári Bálintunk aranyat szerzett, ezüstérem jutott a cseh Kozak Adamnak.

Junior férfi 50 kg-ban magyarok a dobogó legtetején, a legmagasabb fokán Szöllősy Áron, a második helyen Balogh Martin. Harmadik lett mögöttük a cseh Milan Duda.

Junior férfi 54 kg-ban sajnos nem jött össze a magyar győzelem a cseh Stepanek Dominik nyert, Római Rubinnak ezúttal be kellett érnie az ezüst megszerzésével.

Junior férfi 60 kg-ban visszavágtunk a cseheknek, mert a magyar Rácz Krisztofer szerezte meg az aranyat, mögé szorult a cseh Mirga Rudolf az ezüstéremre.

Junior férfi 66 kg-ban az aranyat a cseh Suchy Erik szerezte meg, magyarok mögötte, második Horváth Milán, harmadik Balogh Ádám lett.

Junior férfi 75 kg-ban is cseh győzelem született, Beránek Milos érte el, második lett a magyar Vörös Róbert.

Junior férfi +80 kg-ban Kiss Levente lett a bajnok a szlovák Michal Misik ezüstérmes, a cseh Popovic David bronzérmes lett.

A torna legjobb női versenyzőjének Michaela Turacová-t választották meg.

A torna legjobb serdülő versenyzője: Puporka Ádám lett.

A torna legjobb junior versenyzőjének: Kiss Leventét választották meg.

A magyar csapat nagyon fölényesen és egyértelműen megnyerte a csapatversenyt, második lett mögötte Csehország csapata, harmadik helyre szorultak a szlovákok.

Kiváló színvonalú volt ismét a verseny rendezése, nagyon sokan jöttek el szurkolni a gyerekeknek. Meg is érdemelték ezt a fényes siker mellett, amit kiverekedtek maguknak.

Szerző: Rózsa Misi

Forrás: sportmindig.hu

Komment