Magyar Kinga címmeccsre, Matolcsi „Zúzógép” József a visszatérésre készül

Magyar Kinga – Matolcsi József (Fotó: EMEM Videó)

A kisváltósúlyú WBL Európa-bajnok Magyar Kinga (6-4; 1 KO) sikeresen zárta a tavalyi évet, mind az öt mérkőzését megnyerte, ráadásul egy bajnoki címet is begyűjtött augusztusban. Az idei évben sem pihen, ezúttal a GBU Európa-bajnoki és a Nemzetközi Magyar bajnoki címet szeretné megszerezni a soron következő tavaszi gálán. A felkészülést már meg is kezdte Sopronban a Növényi Norbert Sportakadémián, ahol a korábbi harmatsúlyú WBF világbajnok Némedi-Varga Csilla; a korábbi váltósúlyú IBF Interkontinentális, jelenleg pedig UBO Interkontinentális és Magyar bajnok Tóth László és Kinga csapattársa Matolcsi József segítik.

Matolcsi József (32-20-1; 20 KO) közel hat éves szünet után tér vissza idén tavasszal. A korábbi nagyváltósúlyú IBF Interkontinentális bajnok és WBF világbajnok Matolcsi neve sokak számára ismerős lehet. A hajdúsági „zúzógép” évek óta Ausztriában él, és civil munkája mellett a soproni Növényi Norbert Sportakadémián dolgozik edzőként. Matolcsi a szegedi Globál Sport Event Kft-vel együttműködve lép újra szorítóba. Terveik szerint négy mérkőzése lesz idén és ezek közül az egyik címmeccs lesz. A Globál Sport Event Kft. illetve a Fight Aréna közös szervezésében megrendezésre kerülő gála igazi csemege lehet a profi boksz rajongóinak, mert ahogy Matolcsi József fogalmazott “Újra zúz a hajdúsági zúzó gép!”

Komment