Közkívánatra: Tóth – Darmos 2

Kelet-Közép-Európa legjelentősebb profi ökölvívó vállalkozása, a Felix Promotion International október 12-én, Salgótarjánban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját.

A rendezvény főmérkőzésén Szellő Imre a venezuelaiak korábbi vb-kihívójával, Gusmyr Perdomoval csap össze egy nyolc menetes mérkőzésen, ám lesz még egy cirkálósúlyú összecsapás, amelyet hasonlóan nagy érdeklődés övez. Egy magyar ”belháború”, egy visszavágó, amelyet szó szerint közkívánatra hoz tető alá Rácz Félix promóter: a jelenlegi cirkálósúlyú bajnok Darmos József a trón korábbi birtokosával, Tóth Tamással csap össze.

A két harcos, 2016 őszén találkozott először, és az összecsapásuk látványos, izgalmas párharcot hozott, melynek során Darmos kezdett jobban, ám Tóth később feljött, és a 9. menetben eldöntötte a mérkőzést. Az ökölvívók soha nem voltak igazán rosszban, de barátoknak sem lehet őket nevezni, hiszen a mérkőzésük után is tartották a „két lépés távolságot” – mindenki érezte, hogy a visszavágó küzdelem csak idő kérdése!

„Mindketten tudtuk, hogy van még dolgunk egymással, ezért nem találkoztunk edzéseken sem. Legyőzött? Nem! Azt a meccset sajnos én vesztettem el… Sérülésmentes felkészülést kívánok mindkettőnknek és találkozzunk október 12-én Salgótarjánban.” – fogalmazott Darmos József.

„Volt pár félreérthető nyilatkozata Józsinak, de nem haragszom rá, hisz annak idején a meccsünk után sportszerűen gratulált a győzelmemhez. Nyilvánvaló volt, hogy a levegőben lóg a visszavágónk, még akkor is, ha ezt senki nem mondta ki. Kicsit úgy érzem, hogy a tavaszi vereségem miatt vállalja a második mérkőzést, de biztosítok mindenkit, Salgótarjánban egy másik, minden eddiginél jobb és erősebb „Barbár” várja a szorítóban!” – jelentette ki Tóth Tamás.

A rendezvényen láthatjuk még a korábbi nagypehelysúlyú WBO Európa-bajnok Kovács Zoltánt, a második profi meccsére készülő Urbán Ferencet, a „hazai pályán” ringbe lépő középsúlyú Harcsa Norbertet és a kecskemétiek volt magyar bajnoki kihívóját, Kispál Zoltánt is.

A vállalkozás idei hatodik rendezvényét is a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

Forrás: www.felixpromotion.com

Komment