Jurisics vitézei

Kőszegen kilencedik alkalommal került megrendezésre a Jurisics Felnőtt Nemzetközi Válogatott Ökölvívó Torna. Egyre ismertebb lesz a térségben ez a torna és a városban az érdeklődés iránta is kifejezetten magasnak nevezhető. Kiváló versenyzőink állnak rajthoz, itt van szinte mindenki, aki az élvonalhoz tartozik. A magyar versenyzőkkel, Bosznia-Hercegovina és Ausztria legjobbjai mérik össze erejüket.

Nyolc súlycsoportban küzdöttek meg egymással két napon keresztül, modern korunk vitézei. Kiélezett, kemény csatákat láthatott a közönség, aki kilátogatott az eseményre, az nagyon nem bánta meg és láthatta, hogy bizony egyre jobban fejlődik a hazai amatőr ökölvívás. Nem csak utánpótláskorú, de felnőtt versenyzőink is képesek kiemelkedő teljesítményre.

Nagy meglepetést valljuk meg, nem hozott a verseny, hiszen azok lettek a Bajnokok, akiknek erre előzetesen is talán a legnagyobb esélyük volt. És nagy öröm elmondani, hogy minden súlycsoport esetében, magyar bajnok született.

A súlycsoportok bajnokai:

52 kg Virbán Martin

56 kg Csóka Nándor

60 kg Gombkötő Tamás

64 kg Kovács Richárd

69 kg Vadász András

75 kg Harcsa Zoltán

81 kg Lukácsy Bence

91 kg Hámori Ádám

Eredetileg a versenyt szabadtéren akarták a szervezők megrendezni, mert annak külön van egyfajta kellemesen pikáns hangulata, de mivel a meteorológiai előrejelzések esős időt jósoltak, a biztonság kedvéért inkább zárt térbe vitték a küzdelmeket, az Írottkő Hotel szálloda halljába.

A versenyt színesítette, hogy nagyon sok utánpótlás korú versenyző kapott a program keretén belül lehetőséget arra, hogy bemutató mérkőzéseket vívjanak meg és megmutassák a nagyközönség számára a tudásukat. Lányok és fiúk vegyesen indulhattak ezeken.

Természetesen, ahogy ma már megszokott a hazai ökölvívó versenyek esetében, azoknak, akik nem tudtak kilátogatni a versenyeket élőben megtekinteni, lehetőségük volt a küzdelmek online követésére. Jó verseny, magas színvonalon megrendezett verseny volt ez is. Nagyon sokat tett a minőségével a hazai amatőr ökölvívás népszerűsítéséért.

Szerző: Rózsa Misi

Forrás: sportmindig.hu

Komment