Ifjúsági Világbajnokság – Férfiak – Súlycsoportonkénti esélyek

Az augusztus 21-én az első versenynappal startoló budapesti ifjúsági világbajnokságra a magyar csapat a felkészülés utolsó fázisában tart, legjobbjaink a győri edzőtáborban készülnek a világ legjobbjaival. Elsőként a férfi súlycsoportok esélyeit, legjobbjait és várható eseményeit mutatom be.

Válogatottunk hat tagja két edző kíséretében Kiszlovodszk városában a Fekete-tengerhez közel készülhetett az oroszok legjobbjaival közel két hetet júliusban, amely nagyban hozzájárulhat a budapesti ifjúsági világbajnokság sikereihez.

Bernáth Attila ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett áprilisban a legkisebbek (49kg) között, és a budapesti világbajnokságon is az esélyesek között szerepelhet. Fehér Koppány (+91kg) önerőből harcolta ki a világbajnoki kvótát, és a csapat tagja a Bornemissza emlékverseny két győztese is, Danyi Dániel (64kg), valamint Orbán Adrián (60kg) is. Kóczián Dávid (75kg), valamint Egervári Richárd (81kg) már szintén volt kontinensviadalon a legjobb nyolc között, ők is okozhatnak meglepetéseket a budapesti világbajnokságon.

A budapesti ifjúsági világbajnokágra kvalifikáción keresztül volt lehetőség eljutni, minden kontinens legjobbjai vehetnek csak részt, így az erősen szelektált mezőnyben a klasszisoknak is meg kell küzdeniük minden egyes sikerért. Az oroszok, a kazahok, az üzbégek, az amerikaiak, az angolok, az olaszok és az ukránok ezúttal is roppant erős csapattal érkeznek Budapestre, de a thaiföldiek, a brazilok, az indiaiak, és az azeriek komoly meglepetéseket okozhatnak.

Férfi 49kg:

A magyar válogatott legnagyobb esélye a férfiaknál a legkisebbek között kínálkozik, ahol a 18 esztendős debreceni Bernáth Attila ifjúsági Európa-bajnokként nagy skalpokat begyűjtve a legjobbak közé tartozik a világon. Fekete Ördög, amely a debreceni versenyző beceneve, bárki ellen eséllyel veheti fel a küzdelmet a budapesti világbajnokságon. A kazah Mahmud Szabirhan megnyerte az Ifjúsági Ázsia-bajnokságot áprilisban, és a Bornemissza emlékversenyen nagy csatában Bernáth Attilát is legyőzte, így a magyar versenyző egyik nagy kihívója lehet Budapesten. A Puerto Rico-i Jan Paul Rivera is 17 éves elsőéves ifjúsági versenyző, mint a kazah, és veretlen idei mérleggel érkezik Budapestre, az amerikai kontinens győzelmével a tarsolyában. Az Ifjúsági Ázsia-bajnokságon ezüstérmes thaiföldi Thitisan Panmod, a Fülöp-szigeteki Cruz Russu Laurente és az amerikai Angel Martinez is végső győzelmi esélyekkel vesz részt a budapesti ifjúsági világbajnokságon. Laurente és Martinez is több mint 100 mérkőzéssel immáron rutinosnak számítanak fiatal koruk ellenére. Az Aitenov ifjúsági tornán győztes Szadirbek Kamolmirzajev, a szerbiai ifi tornán aranyérmes indiai Barun Singh Shagolshem, az ifjúsági Eb-n ezüstérmes orosz Dmitrij Batjaj szintén a top versenyzők közé tartozik a legkisebbek között. Az ír Jude Gallagher, az azeri Makszud Haszmetov, a brazil Rafael Bianchi Bender és az etióp Afrika-bajnok Alayu Endashaw Mekonnen is okozhat meglepetéseket Budapesten.

Férfi 52kg:

A légsúlyban az angol Ivan Hope Price egy igazi ökölvívó fenomén, aki már négyévesen kesztyűt húzott, és 14 év tapasztalattal a háta mögött ifjúsági Európa-bajnokként, valamint veretlen idei mérleggel érkezik Budapestre. Price legnagyobb ellenfele az üzbég Szamandar Holmuradov lehet, a közép-ázsiai versenyző az elmúlt két évben egyaránt döntős volt a korosztályos Ázsia-bajnokságokon. Az Emil Zsecsev ifjúsági tornán aranyérmes amerikai Asa Stevens és az oroszok örmény származású ökölvívója Borisz Karibjan nem tudta megnyerni kontinense versenyét idén, de mindketten remek felkészülést tudhatnak maguk mögött. A thaiföldi Sukthet Sarawut mindössze 17 éves, de idén már Ifjúsági Ázsia-bajnoki címet ünnepelhetett. Az algériai Hichem Maouche megnyerte az Afrikai Ifjúsági Játékokat és az Ifjúsági Afrika-bajnokságot egyaránt, így ő is remek előzményekkel várhatja a budapesti startot. Az ír csapatnak több sérültje van, de az ifjúsági Eb-ezüstérmes Dean Patrick Clancy csak októberben lesz 17 éves, de egyik legjobbjuk lehet Budapesten. Az ifjúsági Eb-bronzérmes francia Ibrahim Boukedim, az ukrán Jurij Tomjuk, az amerikai kontinenstorna győztese a brazil Luiz Gabriel De Oliveira, a kazahok újonca Karim Szerkebajev, az ecuadori Luis Delgado Vera és a japánok egyik legrutinosabb csapattagja Kazuki Anagucsi is sokáig juthat a világbajnokságon. A kecskeméti Borsos Tamás növelheti nemzetközi tapasztalatait Budapesten, egy sikerre képes lehet a roppant erős mezőnyben.

Férfi 56kg:

Davron Gafurov tanítványa, az üzbég Abdumalik Halokov ezüstérmet szerzett a 2017-es Ifjúsági Ázsia-bajnokságon, amelyet idén aranyra váltott Bangkokban. A 18 esztendős versenyző remek teljesítményt nyújtott az egész szezonban és a súlycsoport legnagyobb esélyeseként érkezik Budapestre. A junior Ázsia-bajnok kazah Bijbarsz Zsekszen több nemzetközi tornát nyert meg az idei évben, és csak az üzbég Halokov tudta legyőzni. A harmadik esélyes a végső győzelemre a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok ukrán Makszim Halinyicsev lehetne, de ő már az októberi Ifjúsági Olimpiai Játékokra fókuszál, és nem indul Budapesten. A brazil Laion Martinelli Souza hét éve kezdte meg a karrierjét, és az amerikai kontinens címével a zsebében érkezik Budapestre. A Fülöp-szigeteki Criztian Pitt Laurente ezüstérmes volt az idei Ifjúsági Ázsia-bajnokságon, és komoly meglepetéseket okozhat. Az argentin Mirko Cuello rengeteg versenyen és edzőtáborban szerepelt idén, többek között Tatán is töltött 10 napot, így a remek felkészülése kifizetődhet Budapesten. A vajdasági ifjúsági tornán győztes indiai Akash Kumar az erős ázsiai kontingens egyik kulcsszereplője, aki meglepetésekre készül Budapesten. A francia Bilel Gourari áprilisban legyőzte a junior Eb-aranyérmes orosz Vszevolod Sumkovot, de mindketten jelen lesznek a világbajnokságon is medál esélyekkel. A mongolok legjobb ifjúsági versenyzője Enkhtur Tegshjargal és a junior Ázsia Játékokon bronzérmes kirgiz Szanzsaj Szejdakmatov is az éremesélyesek közé tartozik. Az olasz Daniele Oggiano, az albán Muhamet Qamili, az ír Brandon McCarthy, az örmény Rafael Hakobjan, a grúz Gia Totladze minden az európai kontinens legjobbjai közé tartozik. A magyar színeket Ángyán József képviseli, aki a vajdasági ifjúsági tornán egy komoly meglepetést követően bronzérmet szerzett.

Férfi 60kg:

A thaiföldi csapat technikás és gyors versenyzője, Atichai Phoemsap a bangkoki Ifjúsági Ázsia-bajnokság legjobb ökölvívója címet nyerte el, és egy következő aranyra pályázik Budapesten is. Az azeri Nurlan Szafarov három nemzetközi tornát nyert meg 2018-ban, közte az Ifjúsági Európa-bajnokságot áprilisban, így a thaiföldi versenyzőnek számolnia kell vele Budapesten. A kazah Rahat Szeitzsan szintén három nemzetközi verseny győzelemmel hangolt a budapesti startra, és csupán a thaiföldi versenyző tudta idén legyőzni. A kétszeres ifi Eb-ezüstérmes ukrán Tarasz Bondarcsuk, az amerikaiak Pánamerika-bajnoka Harley Mederos és az üzbég Aszadhudzsa Mujdinhodzsajev szintén a világbajnoki címért érkezett Budapestre. A skót Reese Lynch megnyerte a szerbiai ifjúsági nemzetközi tornát, amelyen több mint 20 nemzet vett részt, és a thaiföldi Atichai Phoemsap ellen is győzni tudott. Az indiai Ankit ezüstérmes volt az idei Ifjúsági Ázsia-bajnokságon, és szintén komoly célokkal érkezett a magyar fővárosba. Az orosz Kagir Minatullajev néhány váratlan vereséget szedett össze az elmúlt hónapokban, de Budapesten motiváltan száll ringbe. Az Ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmes Alekszandr Rogyionov már több mint 150 meccsel rendelkezik, így rutinja sokat érhet a világbajnokságon. Az egyiptomi Marawan Mamdouh Mohamed Madbouli mindhárom idei nagy afrikai tornát megnyerte, a legjobbakra is veszélyes lehet. A kirgizek Junior Ázsia-bajnoki ezüstérmese, a mongol Tulga Oyunbaatar, a dán Nikolai Terteryan, a mindössze csupán három éve bokszoló holland Cas Van Peer mellett a magyar csapat legfiatalabb tagja Orbán Adrián is okozhat meglepetéseket a versenyen. A 16 esztendős kecskeméti versenyző az idén megnyerte a Bornemissza emlékversenyt, és egy súllyal lejjebb lépett, hogy csapattag lehessen Budapesten.

Férfi 64kg:

Az orosz Ilja Popov hétévesen kezdte a bokszkarrierjét, és veretlen idei mérleggel valamint Ifjúsági Európa-bajnoki címmel érkezik a világbajnokságra. Legnagyobb riválisa az amerikai kontinens legjobbja, az Egyesült Államokból érkező Otha Jones lehet, aki 18 éves kora ellenére már 268 amatőr meccset vívott eddig pályafutása során. A kazahok Ifjúsági Ázsia-bajnoka Talgat Sajken kikapott egy nemzetközi tornán Popovtól, de ez volt 2018-ban az egyetlen veresége. A japán Szora Tanaka volt a 2017-es Junior Ázsia-bajnokságon a legjobb versenyző, meccseinek döntő többsége RSC-vel vagy KO-val ér véget, de technikailag sokat kell még fejlődnie a roppant erős ökölvívónak. A kubaiak összesen három versenyzővel szerepelnek Budapesten, a kétszeres korosztályos bajnok Idalberto Umara az előző hónapban szoros meccsen szenvedett Popovtól vereséget, de a tehetséges bokszoló Budapesten javíthat. A kétszeres Ifjúsági Ázsia-bajnoki bronzérmes Bannaphon Pannon édesapja olimpikon volt, és a 18 éves ökölvívó is remek úton halad egy hasonlóan sikeres karrier felé. Az ifjúsági Eb-bronzérmes örmény felmenőkkel rendelkező dán Sebastian Terteryan, az angol Azim Hassan és a türkmének új tehetsége Szaparmurat Odajev egyaránt meglepetésember szeretne lenni a súlycsoportban. Az egyetlen bolgár férfi versenyző Ivan Atanaszov, a jordánok legjobbja Bader Samreen, az örmény Benik Nikogoszjan, a mexikóiak tehetsége Miguel Angel Martinez, és a tunéziai Malek Rahmouni érmeért harcol Budapesten. A Bornemissza emlékversenyen győztes egri Danyi Dániel is meglepetésekre készül az ifjúsági világbajnokságon.

Férfi 69kg:

Kazahsztán kiváló ökölvívó hagyományokkal rendelkezik a váltósúlyban, az elmúlt négy olimpián négy különböző sztárjuk nyert aranyérmet, és a legutóbbi ifjúsági világbajnokságon is a közép-ázsiai nagyhatalom egyik tehetsége győzött. Jelenleg az Ifjúsági Ázsia-bajnok Jermahan Zsakpekov az egyik legjobbjuk, Budapesten folytathatja a kazah hagyományokat. Az oroszok ifjúsági Európa-bajnoka Dzsambulat Bizsamov meggyőző teljesítményt nyújtott az egész évben, akárcsak a roppant erős üzbég Dzsahongir Rahmonov, és a tapasztalt junior Eb-ezüstérmes skót Samuel Hickey. A brazilok egyik új titánja Kaue Dos Santos Belini az amerikai kontinens győztese is képes lehet borsot törni a kazah Zsakpekov orra alá. Az argentin Brian Arregui az elmúlt másfél évben négy nemzetközi tornát nyert meg, és titkos éremesélyes Budapesten is. A kétszeres Ifjúsági Ázsia-bajnoki ezüstérmes thaiföldi Peerapat Yeasungnoen, az örmény Vahtang Harutyunjan, és a szerbiai nemzetközi tornát megnyerő indiai Vijay Deep szintén a legjobbak közé tartozik a váltósúlyban. Az azeriek ifjúsági Eb-ezüstérmese Nidzsat Haszanov, az ausztrálok legjobbja Kiwa King és a horvátok új üdvöskéje Noa Jezek is az éremesélyesek közé tartozik. Az MTK korábbi serdülő Európa-bajnoka Barbosu Tibor 100 meccsel a háta mögött meglepetésekre készül, a magyar csapat egyik éremesélyese lehet egy remek sorsolás esetén. Májusban egy németországi versenyen komolyabb sérülést szedett össze, de felgyógyult idejében a Vb startjára.

Férfi 75kg:

A 17 esztendős olasz Naichel Millas legyőzte a címvédő orosz Danyil Teterjevet az idén áprilisi ifjúsági Európa-bajnokság döntőjében. Az egy évvel idősebb orosz versenyző sok csatát megélt már és visszavágásra készül Budapesten. A brazilok legjobb ifjúsági versenyzője Keno Marley Machado minden ellenfelét legyőzte 2018-ban, az amerikai kontinens legjobbja lett nagy fölénnyel, így a dél-amerikai ország első ifi Vb-címét szerezheti 2010-et követően. A kubai Edel Acosta bronzérmet szerzett a három évvel ezelőtti junior világbajnokságon, de azóta csak egyetlen nemzetközi eseményen szerepelt, így formájáról csak keveset lehet tudni. A thaiföldi Weerapon Jongjoho megnyerte az Ifjúsági Ázsia-bajnokságot és a szerbiai ifjúsági nemzetközi tornát is, így aranyra pályázik Budapesten. A kazah Nurbek Oralbaj döntős volt az ázsiai kontinensbajnokságon, és erre képes lehet hazánkban is. Az ifjúsági Eb-bronzérmesek angol Connor Tudsbury, és a fehérorosz Vagyim Andrejev egyaránt kellemetlen ellenfél a legjobbak számára is. A junior Eb-ezüstérmes horvát Gabrijel Veocsics, az ukrán Bohdan Tolmacsov, az amerikai Lorenzo Simpson és az üzbég Navo Tamazov egyaránt éremesélyesek Budapesten. A Hejdar Alijev junior tornán ezüstérmes újpesti Kóczián Dávid elsőéves az ifjúságiak között, így mindenek előtt tapasztalatokat gyűjthet a sikeres junior karrierjét követően.

Férfi 81kg:

Az oroszok egyik legjobbja a teljes csapatukban Ruszlan Kolesznyikov, aki az elmúlt két ifjúsági Európa-bajnokságon is aranyérmes volt. Legnagyobb kihívója a 17 esztendős kazah Szagindik Togambaj lehet, a közép-ázsiai versenyző is megnyerte a kontinense versenyét, és a brandenburgi tornán is brillírozott júliusban. A kubai Cristian Pinder negyeddöntőig jutott a három évvel ezelőtti junior világbajnokságon Szentpéterváron 15 esztendősen, de azóta, akárcsak csapattársa, Acosta, elsősorban csak hazai eseményeken szerepelt. Az Egyesült Államok kontinensbajnoka Alexis Espino, az üzbégek junior világbajnoka Timur Merzsanov és az angol Karol Itauma szintén az aranyéremért érkezik Budapestre. A németek junior Európa-bajnoka Oronzo Birardi, a brandenburgi tornán ezüstérmes fehérorosz Alekszej Alfjorov, a junior Eb-bronzérmes ukrán Vitalij Sztalcsenko és a legjobb iráni ifi versenyző Seyed Sajad Mousavi egyaránt pódiumra tör Budapesten. A magyar színeket a győri Egervári Richárd képviseli, aki sérülést követően tér vissza a tavalyi ifi Eb-negyeddöntős szereplését követően.

Férfi 91kg:

A nehézsúlyúak csatája az egyetlen súlycsoport, amelyben nem lesz magyar szereplő Budapesten. A kazah Ajbek Oralbaj és az üzbég Dzsavohir Togajmurodov parázs döntőt vívott az idei korosztályos Ázsia-bajnokságon. A szoros meccset a kazah versenyző nyerte meg, de üzbég ellenfele alaposan felkészült a visszavágásra. Az oroszok ifjúsági Európa-bajnoka Igor Fjodorov és az amerikaiak kontinensbajnoka David Stevens egyaránt meggyőző teljesítményt nyújtottak az idei versenyeken, és a kazah, valamint az üzbég klasszisnak is gondokat okozhatnak. Az egyiptomi származású osztrák Ahmed Hagag szoros meccsen kapott csak ki az orosz Fjodorovtól, és érmet szerezhet Budapesten. A francia Wilfried Florentin, az azeri Iszmajil Jagubov és az ifi Eb-ezüstérmes olasz Vincenzo Fiaschetti is a dobogó egyik fokára pályázik Budapesten.

Férfi +91kg:

Az oroszok ifjúsági Európa-bajnoka Alekszej Dronov minden mérkőzését megnyerte az elmúlt másfél évben, így a szupernehézsúly legnagyobb aranyesélyese. Dronov csak december második felében lesz 17 éves, az egész budapesti ifjúsági világbajnokság egyik legfiatalabb versenyzője. A kazahok ifjúsági Ázsia-bajnoka Damir Tojbaj, a horvátok junior Eb-aranyérmese Joszip Biletics és az amerikaiak korosztályos kontinensbajnoka Drake Banks Dronov riválisainak számítanak, minden rutinjukra szükségük lehet, hogy az orosz versenyző ellen győzelmi eséllyel lépjenek ringbe. Az ifjúsági Ázsia-bajnokságon ezüstérmes üzbég Dzsamsidbek Mahmadalijev, a fehérorosz Vlagyiszlav Ksavickij, az egyiptomi Afrika-bajnok Ahmed Elsawy Awad Elbaz mellett a kirgiz Ahmed Uszupov is éremre hajt Budapesten. Az ifi Eb-negyeddöntős kecskeméti Fehér Koppány nem a legmagasabb a szupernehézsúlyban, de harcossága sikeres lehet Budapesten.

Szerző: Kincses Tibor

Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Komment