Heti összefoglaló: Május 28. – Június 3.

Fotó: Deontay Wilder – Europress Fotóügynökség

Deontay Wilder, a WBC nehézsúlyú világbajnoka azt vette a fejébe, hogy cirkálósúlyban is kipróbálná magát. Tervei szerint előbb egyesíti a nehézsúlyú címeket, ehhez ugye le kell győznie Anthony Joshua-t. Majd utána hódítaná meg a cirkálósúlyt, ahol jelenleg Oleksandr Usyk (WBC, WBO) és Murat Gassiev (WBA, IBF) birtokolja a világbajnoki címeket. Wilder ennél tovább is ment, mert úgy tervezi, hogy párhuzamosan bunyózna cirkálósúlyban és nehézsúlyban is, egyik címéről sem mondana le. A súlycsoport váltás talán még nem is lenne lehetetlen Wilder számára, kb. 10-13 kg súlyt kéne leadnia hozzá, de hogy egyszerre bunyózzon mindkét súlycsoportban az már hosszú távon nehéz lenne. Másrészt valószínűleg anyagilag sem lenne olyan jövedelmező a cirkálósúly, mint a nehézsúly, nincsenek olyan nagy nevek jelenleg cirkálóban, akik akkora összeget tudnának egy-egy meccsel hozni Wildernek.

Úgy tűnik George Groves tudja vállalni a Callum Smith elleni meccset, így ők vívhatják a WBSS nagyközépsúlyú döntőjét. Az eredeti tervek szerint is ketten bunyóztak volna a döntőben, de George Groves válla olyan súlyosan megsérült a Chris Eubank Jr. elleni elődöntőben, hogy műteni is kellett és nem lehetett tudni, hogy mikor térhet vissza a szorítóba. A WBSS szervezői ultimátumot is adtak neki, hogy záros határidőn belül válaszoljon, hogy vállalja-e, különben Eubank állhat ki helyette. Az orvosok engedélyezték Groves visszatérését, így már nincs akadálya a döntőnek. Pontos időpontot még nem lehet tudni, de Smith is jobban örül, hogy Groves ellen küzdhet.

Úgy tűnik, hogy a sokak által „gépnek” gondolt Vasyl Lomachenko mégiscsak ember, de a keményebb fajtából. A múlt héten kiderült, hogy a Hi-Tech becenevű, jelenleg WBA könnyűsúlyú világbajnok válla megsérült a május 12-i, Linares elleni meccsen. Állítólag Lomachenko-nak korábban is voltak problémái a vállával, de most meg is kellett műteni. (Bővebben ITT olvashattok róla.) Azóta a műtéten már túl van és minden rendben ment. Az orvosok szerint, ha rendben zajlik a felépülése, akkor október körül kezdhet újból edzeni. Emiatt viszont el kellett halasztani az augusztus 25-i Ray Beltran elleni címegyesítő mérkőzést.

Gennady Golovkin, a középsúly WBC, WBA, IBF, IBO világbajnoka egyre nehezebb helyzetbe kerül. Arról már korábban beszámoltunk, hogy az IBF ultimátumot adott neki, hogy augusztus elejéig meg kell küzdeni az IBF kihívó Sergiy Derevyanchenko ellen, különben elveszítheti IBF övét. A napokban pedig már a WBC is felhívást intézett a kazah bunyós felé, amennyiben nem jön össze a Canelo elleni visszavágó, akkor Jermall Charlo ellen kell ringbe lépnie, aki jelenleg a WBC középsúlyú kötelező kihívója. Golovkin természetesen egyik övétől sem szeretne megválni, sőt az a terve, hogy még a WBO övét is begyűjtse, így rövid időn belül döntenie kell és megegyezni a szervezetekkel, hogy ne veszítse el öveit anélkül, hogy szorítóba lépne.

Kovács Gábornak nem sikerült a bravúr, nem tudta megszerezni a WBC ifjúsági világbajnoki címét váltósúlyban. Egyhangú pontozással ellenfele, a belga Sebastiaan Steen szerezte meg a címet.

Június 2-án, szombaton zajlott az idei évad utolsó Magyar Ring Gálája, legközelebb majd szeptemberben láthatjuk újra ringben a Felix Promotion bunyósait. A várpalotai gálán nagyon jól szerepeltek a magyar ökölvívók. Bacskai Balázs, Hegyi Barnabás, Törteli Balázs és Darmos József is kiütéssel győzött, Harcsa Norbert pedig egyhangú pontozással. A gála részleteiről ITT olvashattok.

Fotó: Bacskai Balázs, Jean Carlos Prada – Rózsa Tamás

Komment