Heti összefoglaló: Június 4 – 10.

Fotó: Dillian Whyte, Eddie Hearn, Anthony Joshua – Europress Fotóügynökség

A múlt héten bejelentették, hogy Joseph Parker (24-1; 18 KO) visszatér Angliába július 28-án és Dillian Whyte-val (23-1; 17 KO) fog megküzdeni. Parker március 31-én szenvedett pontozásos vereséget és veszítette el WBO nehézsúlyú világbajnoki címét az IBF, IBO, WBA (és most már WBO) nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua-val szemben. A mérkőzéssel kapcsolatban Anthony Joshua is megszólalt, aki Parker mellett már Whyte-t is megverte korábban. Érdekesség, hogy Whyte és Parker mérlegét is egyetlen vereség csúfítja és mindkettőért Joshua a felelős.  Joshua elmondta, hogy biztos Whyte győzelmében, sőt szerinte Whyte ki fogja ütni Parkert. Úgy véli, hogy nagyon jó meccs lesz, Whyte-nak nincs veszíteni valója, be akarja bizonyítani, hogy elég jó egy világbajnoki címmeccshez és egy Parker elleni győzelemmel ehhez közelebb kerülhetne.

Tovább folytatódnak a Joshua – Wilder meccset érintő tárgyalások. Nagy előrelépés nem történt, de annyi napvilágra látott, hogy a korábbiakkal ellentétben Anthony Joshua és menedzsere, Eddie Hearn ragaszkodik az angliai helyszínhez. Korábban azt mondta Hearn, hogy akár az Egyesült Államokban is lehet a meccs, de most már kategorikusan az angliai helyszín mellett foglaltak állást. Amiben van is ráció, mert amíg az USA-ban 8 – 10 000 fő szokott lenni egy-egy gálán addig Angliában akár 80 – 90 000 fővel is lehet számolni. Wilder-ék is nyilatkoztak ezzel kapcsolatban, azt mondták, hogy nekik nincs kifogásuk az európai helyszín ellen és remélik még az év végén sikerül összehozni a mérkőzést.

A legendás panamai ökölvívó Roberto Duran (103-16; 70 KO) fia, Roberto Duran Jr. (1-0; 1 KO) is profi ökölvívónak állt. Duran Jr. március 23-án lépett először ringbe profi mérkőzésen Miguel Morales (0-1; 0 KO) ellen és a negyedik menetben nyert KO-val egy váltósúlyú mérkőzésen. Duran Jr.-nak nem lesz könnyű dolga, hogy kikerüljön édesapja árnyékából, ő is tisztában van vele, hogy valószínűleg soha nem lesz olyan karrierje, mint legendás apjának. Ennek ellenére szeretné megalapozni saját hírnevét, állítása szerint nagyobb ütő, mint édesapja. A fiatalabbik Duran elég későn, 29 évesen állt profinak és a tervek szerint júliusban léphet ismét szorítóba.

Korábban már többször nyilatkozta Gervonta Davis, a WBA nagypehelysúlyú világbajnoka, hogy szívesen kiállna Vasyl Lomachenko-val, aki korábban a WBO nagypehelysúlyú világbajnoka volt, jelenleg pedig a WBA könnyűsúlyú világbajnoka. Lomachenko májusi, Linares elleni győzelme után mondott le nagypehelysúlyú címéről, mert könnyűsúlyban szeretné folytatni. Davis és promótere, Floyd Mayweather Jr. közötti kapcsolat igen hektikus, Mayweather hol azt nyilatkozta, hogy Davis még kevés Loma-hoz, hol azt, hogy simán megverné. Állítólag Davis áprilisi győzelme után már Mayweather elkezdett puhatolózni Loma promóterénél egy esetleges meccs kapcsán. Közben az ukrán is nyilatkozott Davis-el kapcsolatban, elmondta, hogy szívesen kiáll vele, amennyiben Davis fellép könnyűsúlyban. Egyelőre azonban Loma a vállműtétét követően a gyógyulásra koncentrál és az év végére halasztott Ray Beltran elleni címegyesítő meccsre.

Megint elmarad a Billy Joe Saunders – Martin Murray meccs. A két bunyós eredetileg már áprilisban találkozott volna, de akkor Saunders kézsérülésére hivatkozva elhalasztották. Most állítólag a térde sérült meg Saunders-nek és ezért marad el a meccs. Murray azonban nem hiszi el Saunders sérülését, szerinte csak taktikáznak, hogy Saunders kiállhasson Golovkin-al vagy Canelo-val. Murray már hónapok óta vár arra, hogy elvehesse Saunders WBO középsúlyú világbajnoki címét, az új időpontot egyelőre nem tudni. További részletek: ITT.

Az IBF június 6-án, szerdán bejelentette, hogy megfosztják Gennady Golovkint a középsúlyú világbajnoki övétől. Golovkin és az IBF mizériája az elmaradt Canelo elleni visszavágót követően kezdődött, Golovkin nem volt hajlandó teljesíteni az IBF elvárásait, miszerint augusztus elején álljon ki az IBF kihívójával Sergiy Derevyanchenko-val. Golovkin időt kért, mert szeretett volna előbb Canelo-val megküzdeni, de az IBF nem adott több engedményt és elvették az IBF övét. Golovkin továbbra is az IBO, WBA és WBC középsúlyú világbajnoka. További részletek: ITT.

Komment