Harcsa, Darmos és Urbán is győzelmet vár

A Felix Promotion International december 14-én, Budapesten rendezi az idei versenyszezon utolsó televíziós bokszgáláját (M4 Sport), ami igazán tartalmas szórakozást ígér a sportág szerelmeseinek.

Az Angyalföldi Sportközpontban (korábban Láng Sportcsarnok) megrendezésre kerülő esemény programban helyet kapott a közönségkedvenc Harcsa Norbert (10 győzelem, 1 vereség) újabb mérkőzése, aki ez alkalommal holland ellenféllel szemben száll ringbe. A budapesti öklöző magabiztosan várja a Melvin Wassing (6 győzelem, 3 vereség, 4 döntetlen) elleni összecsapását. „Túl vagyok egy kisebb sérülésen. Már jól érzem magam és a győzelem mellett a másik célom, hogy úgy jöjjek le a szorítóból, hogy nincs bennem hiányérzet. Ebben az esetben a közönség, és én is jól fogunk szórakozni. Az ellenfél viszont annyira nem…” – jelentette ki a fővárosi kiválóság.

A cirkálósúlyú magyar bajnok Darmos József (11 győzelem, 2 vereség, 3 döntetlen) mindig a közönség szórakoztatására törekszik, most sem lesz másképp a bosnyák Drazan Janjanin (19 győzelem, 24 vereség) ellen sem. „Kiosztok pár pofont a ringben, hogy ütősen zárjam az esztendőt. Utána megölelem az összes szurkolómat, akik remélem ismét szép számmal jönnek majd el. Köszönöm az újabb lehetőséget a Felix Promotion-nek, és kellemes ünnepeket mindenkinek.” – fogalmazott Darmos József.

Az őszi versenyszezonban két győzelemmel debütált Urbán Ferenc (2 győzelem, 0 vereség) célja egyértelműen az újabb siker megszerzése, ám mivel ellenfele, Virág Tamás (2 győzelem, 0 vereség) sem hibázott eddig profi pályafutása során, igazán érdekes párharc várható a cirkálósúlyúak mérkőzésén. „Idáig ez a felkészülésünk sikerült a legjobban, a súlyt is nagyon könnyedén hoztam. Nagyon várom, hogy szorítóba lépjek, mert szeretnék egy látványos győzelmet bemutatni!” – nyilatkozta Urbán.

A Felix Promotion évzáró eseményén láthatjuk még az amatőrként junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok olimpikon Bacskai Balázst, a búcsúmeccsére készülő Bozai Gyulát, és a korábbi WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnok Kovács Zoltánt is.

A december 14-i bokszgálát a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

Forrás: www.felixpromotion.com

Komment