Golovkin nem akar Charlo-val küzdeni, de azt tagadják, hogy félne tőle

Fotó: Gennady Golovkin – PuzzlePix Fotóügynökség

A korábbi IBO/IBF/WBC/WBA (Super) középsúlyú világbajnok Gennady Golovkin (38-1-1; 34 KO) pár hónap alatt mindegyik világbajnoki övét elveszítette. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy egy csapásra a csúcsról a mélybe került és most szinte előröl kell kezdenie mindent. IBF övét elvette a szervezet, mert nem akart kiállni a kötelező kihívóval a Canelo elleni visszavágó miatt, majd a visszavágón Canelo nyert pontozással és a többi övét is elveszítette.

GGG terve egyértelműen az, hogy egy harmadik meccsen legyőzze Canelo-t és visszaszerezze öveit, de erre még várnia kell. A WBC nemrégiben úgy döntött, hogy Golovkin-nak előbb az interim bajnok Jermall Charlo-val (27-0; 21 KO) kell megküzdenie és, ha nyer csak akkor jöhet a Canelo elleni harmadik mérkőzés. GGG promótere, Tom Loeffler viszont kizártnak tartja a Charlo elleni meccset. Loeffler szerint nincs garancia arra, hogy a győztessel mindenképp kiáll Canelo, így nem éri meg Charlo-val küzdeni és anyagilag sem érné meg a kazahnak. Charlo-nak még nincs akkora neve, hogy PPV közvetítést lehetne szervezni a kettejük meccse köré.

Loeffler tagadja, hogy Golovkin félne Charlo-tól, egyszerűen csak nem érné meg neki vele küzdeni és úgy vélik, hogy GGG megérdemli a Canelo elleni harmadik mérkőzést. Ugyanakkor kicsit ellentmondásos Loeffler nyilatkozata, mert Ryota Murata-t lehetséges ellenfélnek gondolta, amíg ki nem kapott Rob Brant-től. (Mivel Brant legyőzte Murata-t, jelenleg ő a WBA „rendes” világbajnoka.) Loeffler szerint egy Golovkin – Brant meccsre inkább van esély, mint egy Golovkin – Charlo meccsre, mert a WBA öv megszerzésével GGG közelebb kerülhetne a Canelo elleni harmadik meccshez. Érdekes, hogy Loeffler egy Brant elleni meccset hasznosabbnak és vélhetően jövedelmezőbbnek gondol, mint a Charlo ellenit. Vagy talán inkább csak kevésbé kockázatosnak, mert ha Golovkin kikap valamelyiküktől még távolabb kerülne Canelo-tól és valószínűleg Charlo veszélyesebb ellenfél lenne, mint Brant.

Az is számít, hogy Golovkin melyik csatornával fog leszerződni, eddig ugye az HBO közvetítette GGG mérkőzéseit, de ők kivonulnak az ökölvívásból. Canelo pedig nemrégiben óriási összegű szerződést kötött a DAZN-nal, valószínűleg növelné Golovkin esélyeit a Canelo elleni meccsre, ha ő is a DAZN-nal szerződik.