Golovkin követné Canelo-t nagyközépsúlyba, sőt még rá is licitált

Fotó: Gennady Golovkin – PuzzlePix Fotóügynökség

Úgy tűnik Gennady Golovkin-nak (38-1-1; 34 KO) még egy ideig várnia kell, hogy harmadjára is összecsapjon Canelo-val már, ha egyáltalán lesz még egy meccs köztük. Azonban addig sem ül tétlenül, úgy tűnik ő is feljebb lép egy súlycsoporttal, akár csak Canelo. Ráadásul igyekszik még Canelo-n is túl tenni, mert ő a WBA Super bajnokát Callum Smith-t (25-0; 18 KO) nézte ki magának. Míg Canelo a WBA rendes bajnokával, Rocky Fielding-gel fog bunyózni decemberben. Bár hivatalosan még nem jelentették be, de Eddie Hearn már tárgyal Golovkin promoterével, Tom Loeffler-rel a meccsről. A meccsre 2019. májusában kerülhet sor Liverpoolban, az Anfield-i Stadionban, ahol 54 000 fő is nézheti élőben a meccset is.

Golovkin számára nagy kockázatot jelenthet Angliában bunyózni egy súllyal feljebb. Egyrészt biztos, hogy nem lesz könnyű dolga idegen pályán, egy helyi kedvenc ellen, ráadásul kihívóként. Emellett a méretkülönbség sem elhanyagolható, Golovkin 179 cm, Smith pedig 191 cm és a nagyközépsúly felső határán szokott mérlegelni, sőt jó pár meccse volt már félnehézsúlyban. Ugyanakkor győzelmével talán közelebb kerülhetne a Canelo elleni harmadik meccshez, ami az igazi vágya a kazahnak. Ha úgy szerezne egy új súlycsoportban világbajnoki címet, hogy a WBSS győztesét, a WBA Super bajnokát győzné le, az új lendületet adna karrierjének. (Nem mellesleg Smith korábban legyőzte Canelo ellenfelét, Fielding-et.) Ki tudja, lehet, hogy legközelebb már nagyközépsúlyban rendeznék a harmadik GGG-Canelo meccset.

Golovkin edzője, Abel Sanchez nincs annyira elragadtatva az ötlettől, ő inkább a középsúlyú WBA (rendes) világbajnok Rob Brant ellen szeretné látni legközelebb Golovkin-t, ha Canelo ellen nem lehet. De ebben a meccsben nem lenne annyi pénz, mint a Smith elleniben. Ráadásul Smith promótere Eddie Hearn, aki szorosan együttműködik a DAZN-nal, és ugye Canelo nemrégiben kötött 365 millió dolláros üzletet ezzel a streamszolgáltatóval. Talán emiatt is közelebb juthatna Canelo-hoz.

Komment