Gerebecz József WBL Európa-bajnok lett Orosházán

Telt házas Profi Küzdősport gálát rendezett a Szegedi Globál Sport Event Kft. Orosházán az Eötvös Sportcsarnokban szeptember 15-én. A rendezvényen  K3-ban, MMA-ban, és ökölvívásban mérhették össze tudásukat a versenyzők a nézők legnagyobb megelégedésére.  Három páros indult K3-ban, két páros indult  MMA-ban.  Ezt követően látványos légtornász bemutató, Real Aikido (önvédelmi) bemutató és táncos lányok színesítették a programot és szórakoztatták a közönséget a szünetben.

 

Fotó: Magyar Kinga – Ksenija Medic (Globál Sport Event Kft)
A négy profi ökölvívó meccs közül  három versenyző húzott kesztyűt a Globál Sport Event Kft. színében. Elsőként Magyar Kinga (5-4; 0 KO) WBL Európa-bajnok lépett szorítóba, ellenfele a szerb Ksenija Medic (0-10-1) volt, aki határozott és kemény ellenfélnek bizonyult. Ezért egy igazán színvonalas közönség meccset tudtak vívni. Végül egyhangú bírói döntéssel Magyar Kinga kezét emelték a magasba.
Fotó: Kutasi György – Bartus Ferenc (Globál Sport Event Kft)
Másodikként Bartus Ferenc (3-2; 2 KO) és Kutasi György (2-10; 0 KO) bokszoltak 4 menetben nehézsúlyban. A két öklöző igazi 90-es évekbeli bokszot mutatott be sok belharccal, így nehéz munkát adva a pontozó bíróknak. Végül Bartus Ferenc kezét emelték fel a magasba.
Fotó: Gerebecz József – Srecko Janjic (Globál Sport Event Kft)
Az esemény fő meccse a WBL Európa-bajnoki címért folyt a szegedi Gerebecz József (9-15-2; 2 KO) és Srecko Janjic (2-33-3; 2 KO) között. Gerebecz József ellenfele a 3.-dik menetben padlózott és az 5.-dik menetben sérülés végett már nem tudott kijönni a ring sarokból. Így Dr. Győryné Tóth Zsuzsanna a magyar profi szakszövetség elnöke csatolhatta Gerebecz József (Öcsi) derekára a WBL Európa-bajnok övet. A rendezvény végén Vastag Csaba koncert szórakoztatta a nagyszámú közönséget.

Komment