Fury elismeri, hogy szüksége lenne még egy meccsre Wilder előtt

Fotó: Tyson Fury – Europress Fotóügynökség

Augusztus 18-án, szombaton a korábbi nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury (27-0; 19 KO) egyértelmű pontozásos győzelmet aratott Francesco Pianeta (35-5-1; 21 KO) ellen. Ezzel a győzelmével gyakorlatilag bebiztosította, hogy még az idén megküzdjön a WBC világbajnok Deontay Wilder (40-0; 39 KO) ellen. Wilder elsődleges célpontja az IBO, IBF, WBA Super, WBO világbajnok Anthony Joshua (21-0, 20 KO) lett volna, de hosszas tárgyalások után sem sikerült megegyezniük így Wilder ellenfél nélkül maradt az év hátralévő részére. Fury kapott az alkalmon és önként felajánlkozott Wilder-nek. Wilder sem volt a meccs ellen, sőt marketing szempontból nagyon jó fogás a nagyszájú brit bunyós és korábbi eredményei alapján még akár egy jó meccs is kisülhet belőle. Egy plusz fricska, hogy ezzel a meccsel mindketten Joshua-t tudják „szidni”, hogy milyen gyáva, hogy nem mert kiállni Wilder ellen. Fury egészen odáig ment, hogy neki kell megvédenie a brit boksztársadalom becsületét, erre lesz lehetősége, ha minden igaz novemberben, Las Vegasban.

Fury a Pianeta elleni győzelme után elmondta, hogy az lenne az ideális, ha még egy meccse lenne mielőtt Wilder ellen indul harcba. A Pianeta elleni meccse még csak a második volt majdnem három éves kihagyás után és őszintén szólva nagy ugrás lesz Seferi és Pianeta után Deontay Wilder. Fury visszatérése szépen halad, szinte minden idejét edzéssel tölti, elmondása szerint életmódot váltott, a súlya is szépen megy lefele, lassan eléri azt a súlyt amivel Klitschko ellen küzdött 2015-ben. Azt is elmondta, hogy Pianeta-t szándékosan nem ütötte ki, szüksége volt rá, hogy minél több menetet töltsön a ringben. Ennek kapcsán mondta, hogy az lenne az ideális, ha lenne még egy 10-12 menetes mérkőzése Wilder előtt, ugyanakkor nem akarja elszalasztani ezt a lehetőséget. Fury nem azért megy Las Vegasba, hogy begyűjtse a pénzt, ő győzni akar. Épp ezért állítása szerint ingyen vállalta a meccset, őt nem érdekli a pénz.

„A pénz engem nem motivál, ingyen megyek Vegasba Wilder-el harcolni. Inkább ne kapjak pénzt, de nyerjek, mint kapjak 200 millió fontot és veszítsek. Tudom, hogy nyerni fogok, különben nem vállalnám a meccset!”

Mindkét bunyós nagyon várja már az összecsapást, és mindketten kiütést ígérnek. Frank Warren promóter szerint a napokban hivatalosan is bejelentik a mérkőzést és a részleteket.

Komment