Érdi Box Klub – Dobrádi Zsolt interjú

A hazai bokszklubokat bemutató sorozatunk első részében Érdre látogattunk, ahol szerény, de mindent kielégítő körülmények közt készülhetnek a sportággal még csak most ismerkedő fiatalok, érett versenyzők, lányok, fiúk egyaránt. A szinte családi vállalkozásban működő egyesület vezetőedzője az a Dobrádi Zsolt, aki maga is ígéretes öklözőnek számított, mígnem egy sajnálatos betegség meg nem hiúsította álmait. Az álmok azonban mégiscsak arra vannak, hogy megvalósítsuk őket, és szerencsére ezt a korábbi magyar bajnok is így gondolta, ezért – ha nem is a kötélnégyszögben – de a Magyar Ökölvívó Szövetség munkatársaként, illetve a szorító sarkában igyekszik maximumot nyújtani és segíteni szeretett sportágát. De halljuk inkább a nem mindennapi történetet a főszereplőtől, Dobrádi Zsolttól!

Komment